Boldog anyák napját!

4

Ágnes, miközben az anyai szerepet tanulgatja, a számára első anyák napján mégis inkább a saját anyjára és a nagyanyjára gondol, akik már rég nincsenek az élők sorában.

Eszébe jut a sok „majd megtudod!”, és nagy sóhajjal ismeri el, hogy mindenben igazuk volt.

Nézi az alvó gyermekét, és arra gondol, naponta szinte megfeszül, hogy mindent jól csináljon.

Mégis boldog, mert anya lett. A reggeli mosoly. A szuszogás a nyakában. Az egymásba kapaszkodó tekintetük, vagy csak a látvány és a büszkeség: itt van, létezik, tökéletes, és belőle lett. Bármire képes lenne, mert most anya.

Ő nem ismerhette meg igazán az anyját, de a nagyit sem, aki világra hozta az édesanyját.

Gyermekként csak egy őszhajú, remegő kezű öregasszonyt látott, aki folyton panaszkodott és sírdogált.

Ágnes felsóhajt. Istenem, ha most mesélhetne neki! Odakuporodna a lábaihoz és hallgatná. Nem fintorogna, mert olyan „öregszaga” van, és a keze is olyan rémisztően reszket, és az érintése sem kellemes. Most megfogná azt az öreg, papírvékony bőrű kezét, megsimogatná, hogy elmondja azt, amit már senki nem tud elmondani, mert mindenki eltávozott mellőle. Gyerekként nem érdekelték a történetek, nem akart a múltról hallani. Pedig ez a nagymama hozta világra az édesanyját, negyedik gyerekként. Nemkívánt baba volt. De megszületett. Kislány lett, három fiú után, de mégsem örült neki: még egy szájat kellett etetni, miközben a férje vagy ivott, vagy részegen heverészett.

Hetvenöt éve, hogy felsírt a baba, aki Ágnes anyukája lett, és aki már nem él. Tőle sem kapott sok dédelgetést. Iskolába is alig járatták. A régi képeken még látni egy álmodozó szemű lányt, de már nem tudni, hogy mit várt az élettől. Már senki sem tudja, szeretett-e igazán, szerették-e?

Már nem mesél róla senki Ágnesnek, és őt sem kérdezheti már meg. Amíg élt, sok bírálatot kapott tőle. Kedves szóból kevesebbet.

Gyerekfejjel szülte meg Ágnest, aki szerelemgyereknek indult, mégis a legnagyobb csalódás lett. Apa nélkül nevelkedett, őt sem várták… Anyja pedig megszülte anélkül, hogy valaki örült volna neki. Amikor az anyja hirtelen meghalt, azt is emlegették, hogy bánatában vetett véget életének. Kislányát a nagymamára hagyta.

Ha most tehetné, megkérdezné tőle, szép volt-e az élete? Érdemes lett volna-e tovább küzdeni? De nincs rá mód. Nem haragudott már az elmaradt ölelésekért. Nem tehet mást, csak gyújt egy gyertyát így anyák napja közeledtével, és reméli, hogy bárhol is van, ott fény veszi körül, átöleli az öröm, amely életében messze elkerülte.

Boldog anyák napját – suttogta Ágnes, miközben meggyújtotta a gyertyát.

A cikk az elektronikus média többféleségének és különbözőségének fejlesztéséről szóló Alap által került társfinanszírozásra.