Barátnők

20

Évára élete legnehezebb időszaka köszöntött rá. Soha ennyire még nem volt elkeseredve, pedig olyan hősiesen harcolt a család nyugalmáért. Amikor a férjének felmondtak a munkahelyén, Péter elviselhetetlen lett. Gyötrődött és nem akarta elfogadni, hogy „eltartott” legyen a családban. Éva hiába vigasztalta, bátorította, hogy még elég jól kijönnek az ő fizetéséből. Mindent megtesz, hogy megnyugtassa a férjét, de hasztalan.

Péter menekült otthonról, a várost járta, új munkahelyet keresett. Éva gondjai pedig szaporodtak. Alig három hét van az év végéig, és kamasz fia még mindig nem javított matematikából. Kis jövedelmükből még a különórákra is költeni kellett.

Anyját két hete műtötték, de még mindig nem biztatták az orvosok. Aggódva ment be mindennap a kórházba. Rendszeresen eljárt az apjához is az ebéddel, aki elveszettnek érezte magát a felesége nélkül.

Évának néha csak két-három óra alvás jutott, de nem adta fel. Amikor Kriszta barátnője felhívta telefonon, hogy találkozzanak már egy kávé erejéig, megörült. Legalább kiöntheti a szívéből a sok-sok aggodalmat.

Már majdnem negyedórája várta barátnőjét, de az, szokása szerint, ismét késett. Amikor aztán Kriszta egy heves mozdulattal kinyitotta a kávézó ajtaját, a fülében a lendülettől játékosan himbálózni kezdett a hatalmas aranykarika. Karcsú testén elegáns ruha. Odaviharzott Évához, bódító parfümfelhőt húzva maga után.

– Jaj, drágám, ne haragudj, hogy késtem, de nem jött a villamos, aztán az a nagy tömeg, hogy még leülni sem tudtam. Ez felháborító, de ilyen is csak velem fordulhat elő – mondta siránkozva.

– Nézd a hajam – a fodrászom sem találta el a színt, amit kiválasztottam. A körmösnél sem volt szerencsém, mert rövidebb körmöket tett fel, mint amilyent szerettem volna. A megrendelt ruhám se jött meg, egy hete várok rá. A barátom sem várt tegnap rózsával, ő mindig meglep valami kis ajándékkal. Elrontotta az egész estémet. Akkor még a tetejében a drága kis cicám egész éjjel nem hagyott aludni, csak az ajtót kaparta. A kialvatlanság pedig nem tesz jót a bőrömnek, alig tudtam rendbe szedni magam reggel. Látod, milyen szerencsétlen vagyok?

És folytatta: – Az esti edzés is elmarad, mert a trénerünk lesérült. Egész nap nem ettem semmit, nehogy felszedjek néhány dekát. Én ezt egyszerűen nem bírom tovább, érted, Éva? – temette az arcát a tenyerébe, de éppen csak annyira, hogy a sminkjében azért ne tegyen kárt. – Jaj, de most már rohannom kell, mert még átfésültetem a hajam a barátommal való találkozás előtt. Olyan jót beszélgettünk, Évám, ugye, csinálunk még ilyen kávézós délutánt?  

Éva némán bólintott, majd ő is elindult édesanyjához a kórházba. Már ki is ment a fejéből, hogy mennyire várta ezt a találkozást a barátnőjével, akinek el szerette volna mondani, milyen nehézségeken mennek keresztül. – A szerencsétlennek van elég baja, nem is baj, hogy nem terheltem a gondjaimmal – mondta magában.

A cikk az elektronikus média többféleségének és különbözőségének fejlesztéséről szóló Alap által került társfinanszírozásra.