A fenti címmel rendezett könyvbemutatóval egybekötött kiállítás megnyitó február 23-án, szombaton Eszéken a Horvátországi Magyar Újságírók Szövetsége (HMÚSZ) és a Media Hungarica Művelődési és Tájékoztatási Intézet. A rendezvényen erdélyi és vajdasági alkotók mutatkoztak be.
Szűkösnek bizonyult szombaton a HMDK rendezvényterme, amikor egy könyvbemutatóval egybekötött kiállítás megnyitóra invitálta a közönséget a Horvátországi Magyar Újságírók Szövetsége és a Media Hungarica Művelődési és Tájékoztatási Intézet.
Az egybegyűlteknek Kriják Krisztina, a HMÚSZ elnöke mutatta be erdélyi és vajdasági kollégáit. Elmondta, hogy a Horvátországi Magyar Újságírók Szövetsége több éve tagja már a Külhoni Magyar Újságíró Szövetségek Konvenciójának. A konvenció által rendezett találkozók során baráti kapcsolatok alakultak ki, ennek köszönhetően kerülhetett sor erre a rendezvényre is
– Régóta készülünk már arra, hogy a külhoni kollégáink munkáit a horvátországi magyar közösséggel is megismertessük. A rendezvényünk címével is arra utaltunk, hogy mennyire sokrétű egy újságíró munkája – mondta Kriják Krisztina, a HMÚSZ elnöke.
Újnomádok és a Látó
A vendégek közül elsőként Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője mutatta be legújabb könyvét, az Újnomádok címmel. Bevezetőjében utalt az újságíró-szövetségek konvenciója megalakulásának körülményeire, és elmondta, hogy hasonló meggondolásból indult a Fehér Holló sorozat is, hogy Erdélyben és főleg szórványban élő újságírók, akik nemcsak az újságírás mindennapos taposómalmában dolgoznak, hanem szépirodalmi alkotásokat is alkotnak, kötetben megjelentessék írásaikat.
– Egy sokak által reménytelennek tartott vállalkozás sikeréhez érkeztünk el a sorozattal, hiszen 3 év alatt több mint 20 kötet jelent meg ebben a sorozatban. Az Újnomádok című kötetet egy nagy erdélyi természettudós Xantus János emlékének szenteltük, aki éppen 30 éve hunyt el. A 70-es, 80-as években Világjáró bakancsok címmel jelentetett meg könyvet utazásairól. értelmes és érzelmes utazások voltak ezek. A kötet azzal kezdődik, hogy jó elszabadulni Erdélytől, és azzal ér véget, hogy jó újra hazaérkezni. Valójában mindenütt arra kerestem a választ, hogy milyen is a mi jelenünk, milyen mások múltja, milyen az a jövő, amellyel Amerikában találkoztam, és hogyan tudjuk mi ezt a tudást hasznosítani a magunk javára – mondta Ambrus Attila. Úgy beszélt könyvéről, hogy sikerült felcsigáznia az érdeklődést, az ember úgy érezte, feltétlenül el kell olvasnia.
A baráti együttműködésnek nagyon jó példája Ambrus Attila és Léphaft Pál Látó című könyve is, amellyel szintén megismerkedhetett az eszéki közönség. A brassói újságíró és az újvidéki karikaturista kapcsolata nem új keletű, már többször dolgoztak együtt az évek során. Ambrus Attila elmondta, hogy miután megszületet benne a kötet ötlete, amelynek java részét vallásos ünnepek alkalmából íródott szövegek alkotják, Léphaftot kérte föl, hogy készítsen olyan illusztrációkat, amelyek a szövegeket ellensúlyozó, önálló alkotásokként színesítik.
Végvári panoptikum
A könyvbemutató Léphaft Pál Végvári panoptikum II. című kötetének bemutatásával folytatódott. A könyvvé összeálló újabb rajz- és szöveggyűjtemény struktúrája a korábbi hasonló kötet alapötletét követi. A művész elsősorban a vajdasági és Kárpát-medencei magyarság azon jeles egyéniségeit tűzte tollhegyre, akikre – tetteik vagy műveik folytán – közösség hosszabb vagy rövidebb ideig odafigyelt. Ilyen szempontból Léphaft letisztult portrékarikatúrái a vajdasági magyarság sajátos művelődéstörténeti arcképcsarnokának tekinthetők. A könyvet egyik recenzense, gyermekkori társa, Heinermann Péter ismertette.
Álombéli fotográfiák
A Dormán László fotóművész alkotásaiból a délszláv háborúnak a szlavóniai és a drávaszögi magyar közösségre mért csapásait bemutató képeiből összeállított tárlatot Lábadi Károly néprajzkutató mutatta be. Az Álombéli fotográfiák címet adta a képeknek, mert, mint mondta, e vidék népe olyan békességben élt, mint a Kopácsi-rét madárvilága. Nekünk már álombélinek tűnő életet éltek, ahogy a fotográfiák jó része mutatja. A jó szemű, szívében baranyaivá vált fotós olyan szeretettel rendezgette felvételeit, mintha családi emlékalbumát fotografálná. csakhogy Dormán László most nem családi históriát készített, hanem egy atlantiszi vidék híradóját állította össze.
– Az itt látható nagyméretű képek a boldog békeidőkben készültek, és az újabb eseményekről készült kisebb fotókat a nagy alapképek képzeletbeli keretébe tűzdeltem be. Éppen úgy, ahogyan szinte minden falusi házban szokás volt, hogy a kinagyított esküvői fénykép vagy valamilyen szentkép rámájába tűzik be a gyerekek lakodalmában készült kisebb képet. Ez a tárlat még egyszer ennyi képből áll, de most ennyi fért el a falakon. És állandóan változik, hiszen új képek mindig készülnek, most is, ha már itt vagyok. S ezek az új képek, mint ahogyan eddig, ezután is odakerülnek majd az alapképek képzeletbeli keretébe – mondta Dormán László.
A hangulatos, érdekes komplex művészeti élményt nyújtó rendezvényt követően a résztvevők vásárolhattak a bemutatott kötetekből, a szerzők dedikálták a műveket.
A rendezvény a Bethlen Gábor Alap támogatásából valósult meg.
{fcomments}
