Az emberek továbbra is teszik majd a dolgukat

0
496

Vasárnap negyedszer választhattunk kisebbségi önkormányzatokat, képviselőket.
A tizenegy megyéből négyben 25 tagú kisebbségi önkormányzatot választottunk meg, míg hét megyében képviselőt. A HMDK öt megyében szerezte meg a szavazatok többségét, öt másik megyében pedig a MESZ nyert. Ezenkívül 9 városban és 13 járásban választhattunk még képviselőket. Egy városi tanácsot alakíthat a HMDK, kettőt a MESZ. Városi képviselője a MESZ-nek négy városban lesz, a HMDK-nak kettőben. Szervezetünk öt járásban szerezte meg a tanácsokban a többséget, míg a MESZ négyben. Négy járásban pedig a magyarok aránya miatt csak képviselőnk lehet, ezek közül háromban a MESZ, egyben pedig a HMDK jelöltje képviseli majd magyarságunkat. Így lehetne összefoglalni az eredményeket. De leírhatnánk azt is, hogy melyik városban, járásban és megyében név szerint ki képvisel bennünket majd a következő négy évben, de ehhez a jegyzetemre szánt hely nem lenne elegendő, és lehet, hogy úgy belebonyolódna a kedves Olvasó, mint ahogy a megyei listákba, ahol pl. Eszék-Baranya megye esetében 25 jelölt sorszámát kellett bekarikázni az ötven közül, így „puska” nélkül bizony nem ment volna a voksolás. Bizonyára ez az oka annak is, hogy több volt az érvénytelen szavazat, mint máskor szokott.
Ami a végkifejletet illeti számomra érthetetlen, hogy olyan emberek, akik nap mint nap, évek, évtizedek óta szolgálják magyar közösségünket, harcolnak a megmaradásunkért – tanárok, orvosok, intézményvezetők, szervezetek vezetői –, nem jutottak be a testületekbe. Olyanok nem jutottak megyei vagy városi mandátumhoz, akik mögött kézzelfogható eredmények vannak.
A választások és az eredmények még egy rövid ideig beszédtéma lesz, és ki-ki a maga módján elemzi is majd, aztán meg mindenki teszi majd a dolgát, ahogy eddig is. Egy-egy önkormányzatról, munkájáról egy jó ideig nem hallunk majd semmit, hanem csak a következő választások előtt kezdik fényezni magukat.
Ami a HMDK-s jelölteket illeti, azok képviselőként, testületi tagként, de akkor is, ha nem jutottak be, továbbra is megfogyatkozott magyarságunk érdekeit képviselik.