Pula – Június 6-a és 11-e között zajlott le a 12. Pulai Magyar Hét, ahol hétfőtől szombatig különböző programok közül válogathattak az isztriai magyarok. A rendezvénysorozat szombaton egy gálaműsorral zárult, ahol erdélyi és vajdasági táncosok, valamint a dályhegyi Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület mutatkozott be. A szervező ezúttal is a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége pulai alapszervezete volt.
Mint minden évben, a HMDK Isztria megyei egyesülete idén is megszervezte a Magyar Kultúra Hete elnevezésű rendezvénysorozatot. Az elmúlt tízenkét év során ez a rendezvény kinőtte önmagát, hiszen ritkaság, hogy egy ilyen kis közösség, mint a magyar Isztria megyében, ilyen nagyszabású rendezvényt össze tudjon hozni. Az idei viszont még a szervezők várakozásait is felülmúlta, és minden egyes programjukat nagy érdeklődés kísérte.
Június 6-án, hétfőn Liszt Ferenc életét és munkásságát bemutató kiállítással vette kezdetét a Pulai Magyar Hét, majd másnap az egyesület székhelyén gyermekmunkákból és a tagság kézimunkáiból nyílt kiállítás. Szerdán a pulai katedrálisban Liszt Ferenc opuszát Király Csaba orgonaművész előadásában hallhatta a közönség. A következő napi program is Liszt Ferenc jegyében folytatódott, amikor is levetítették a Szerelmi álmok – Liszt c. szovjet-magyar filmet.
Szombaton délelőtt megkoszorúzták az HMDK által 2004-ben az első világháborúban elesett magyar tengerészek tiszteletére állított emlékművet a tenegrésztemetőben.
A záróműsort nagy érdeklődés övezte
– Nagyon elégedettek lehetünk az idei rendezvénnyel. A szervezés nagy munkát igényelt, minden tagunk igyekezett kivenni a részét, de megérte, mert eddigi legsikeresebb rendezvényünket valósítottuk meg. A záróműsort különösen nagy érdeklősés kísérte, mind a három táncegyüttes produkciója kiérdemelte a közönség vastapsát. Nagy öröm volt számunka vendégül látni az erdélyi Nagykárolyból érkezett Rekettye Kulturális Egyesületet, a vajdasági Székelykevéről a Szalmaszál Ifjúsági Művelődési Egyesület és a dályhegyi Petőfi Sándor Magyar Műveldőséi Egyesület táncegyütteseit és utóbbi tamburazenekarát. A hét a kihagyhatatlan magyar bállal ért véget, ahol idén is a kórógyi Aranycsárdás zenekar tett meg mindent a jó hangulatért – nyilatkozta lapunknak Lőcsei József, a HMDK Isztria megyei szervezetének elnöke, aki hozzátette azt is, hogy aki nem tudott elmenni a Magyar bélyegek 1945 és 1980 között című kiállításra, az még ezt június 24-ig megteheti, ugyanis vasárnapot és az ünnepnapokat kivéve minden nap megtekintehtő a nyugdíjasok olvasótermében. A gyűjtemény egyébként Erdősi Gyula tulajdona.
A rendezvényen részt vett Juhász Zoltán zágrábi magyar konzul, Pula város nevében Erik Lukšić, a közigazgatási és szociális osztály vezetője, Isztria megye képviseletében pedig Oriano Otočan, a megye nemzetközi kapcsolatokért felelős és európai integrációs hivatalának vezetője, valamint a horvátországi magyar kisebbségi szervezetek, önkormányzatok képviselői: Szekeres Péter, az Országos Magyar Koordináció társelnöke, Balázs Piri Zoltán, a Zágráb városi MKÖ elnöke, Berkes Imre, Zágráb megye magyar kisebbségi képviselője és Viola Éva, a HMDK Tengremelléki-fennsíki megyei szervezetének elnöke. Ezenkívül az idén is eleget tettek a meghívásnak a megyében élő többi kisebbség képviselői is.