Anyánk nyelvét bízták ránk a századok

383

 

 

„Oh jól vigyázz, mert anyád nyelvét bízták rád a századok
S azt meg kell védened. Hallgass reám. Egy láthatatlan lángolás
Teremté meg e nagy világot s benned az lobog.
Mert néked is van lángod: Szent e nyelv! S több kincsed nincs neked!
Oly csodás nyelv a magyar. Révület fog el, ha rágondolok is.
Ne hagyd hát, hogy elmerüljön, visszasüllyedjen a ködbe, melyből származott.”

A magyar nyelv dicséretét zengi Füst Milán A magyarokhoz című versében, amely nyelvünk megbecsülésére, védelmére szólít fel bennünket, mert azt ápolnunk, védenünk kell egy életen át.
2011. szeptember 26-án nyilvánította a magyar Országgyűlés november 13-át a nyelv napjává ahhoz kötődően, hogy 1844-ben ezen a napon fogadták el a magyart (végre) államnyelvvé tevő törvény.
1844-ben az akkori Országgyűlés kimondta, hogy a törvénycikk értelmében azután minden törvényt magyar nyelven fognak alkotni, az országgyűlés nyelve magyar, az ország teljes területén a hivatalok magyar nyelven kötelesek az ügyintézést végezni, minden iskolában magyar nyelven történik a tanítás.
Bizonyára elfogult vagyok, de állítom, hogy a magyar a legszebb és leggazdagabb szókincsű nyelv. Aki ezt nem hiszi, keressen rá Gyimóthy Gábor Nyelvlecke című versére, amely rendkívül szemléletesen tükrözi anyanyelvünk színességét, gazdagságát.
Íróinkat, költőinket is megihlette édes anyanyelvünk, de külföldi írók, tudósok is megfogalmazták róla véleményüket. George Bernard Shaw drámaíró egy tévéinterjújában azt mondta: „Bátran kijelenthetem, hogy miután évekig tanulmányoztam a magyar nyelvet, meggyőződésemmé vált: ha a magyar lett volna az anyanyelvem, az életművem sokkal értékesebb lehetett volna. Egyszerűen azért, mert ezen a különös, ősi erőtől duzzadó nyelven sokszorta pontosabban lehet leírni a parányi különbségeket, az ér¬zelmek titkos rezdüléseit”.
A 19. századi bécsi tudós, N. Erbersberg úgy vélte, hogy „olyan a magyar nyelv szerkezete, mintha nyelvészek gyülekezete alkotta volna, hogy meglegyen benne minden szabályosság, tömörség, összhang és világosság”.
Itt, az anyaország határán kívül nyelvünk gyakorlása, ápolása egybefonódik önazonosságunk tudatával. Nem győzzük eleget hangoztatni, hogy a kisgyermek a benne rejlő tehetséget leginkább az anyanyelvén tudja kibontakoztatni. Fontos, hogy minden szülő felismerje, anyanyelvünk, a magyar nyelv milyen nagy kincs, amelyet meg kell őriznünk, tovább kell adnunk utódainknak, hogy ők is birtokosai lehessenek ennek a csodálatra méltó értéknek.