Állami támogatások új feltételekkel

269
Molnar-tivadar-lali-1

Molnár Tivadar

Január 1-jével új, az uniós követelményeknek megfelelő, az állami támogatásokról szóló törvény lépett életbe, amely már tervezet formájában is nagy felháborodást váltott ki a gazdák körében. December folyamán kérték a törvény életbe lépésének elhalasztását. Egyesek közülük viszont azt mondják, hogy ha az EU-ban szeretnénk gazdálkodni, akkor a törvényeinket is ahhoz kell igazítanunk.

Az állami támogatások új feltételrendszerét szerettem volna felsorolni, ezért több illetékes hivatalt is fölhívtam. Volt, ahol a törvényt kezdték nekem idézni, majd amikor azt mondtam,konkrét dolgokat szeretnék hallani, az volt a válasz, hogy a rendszer kialakulóban van, és a legjobb az lenne, ha én is elmennék egy-egy olyan előadásra, amit a mezőgazdászoknak szerveznek, és ami tulajdonképpen az egyik feltétele lesz annak, hogy valaki állami támogatást kaphasson. Egy másik feltétel, hogy a mezőgazdász családi gazdasága belépjen az ÁFA-rendszerbe. Ez azokra vonatkozik, akik a 2010-es évben 24 000 kúnánál több állami támogatásban részesültek.

Az ÁFA-rendszer előnyei

A hegyháti gazdák egy éve alakult szövetkezetének a tagjai mind benne vannak az ÁFA-rendszerben. Azt mondják, igaz, hogy jóval több a papírmunka, de biztonságot és új lehetőségeket is nyújt. Ami az új törvényt illeti, nem mindennel értenek egyet, de szerintük mint minden téren, itt is az a fontos, hogy az ember folyamatosan fejlessze magát, hogy „haladjon a korral”.  Példának okáért a jövőben az állami támogatásokat elektronikus úton is lehet majd kérvényezni az Agronet internetes oldalon.

– Természetesen szövetkezetünk tagjait ebben is segíteni fogjuk majd, ezért is alkalmaztunk egy szakembert, aki folyamatosan követi a változásokat – mondja Pap Tibor, az AgroDuna Szövetkezet elnöke, hozzátéve, hogy ők már a szövetkezet alakításakor is az EU-s példát követték, és egy nagyon jó évet sikerült zárniuk. – Március végén új telephelyet kapunk a járástól, így az EU-s pályázatokat is megcélozzuk majd. Ami az előírásokat illeti, meg fogjuk oldani a vegyszeres flakonok és a fáradt olaj gyűjtését is. Persze sok olyan dolog is van, amit fölöslegesnek tartunk, különösen azért, mert még több adminisztráció vár majd ránk – teszi hozzá az igazgató.

8 óra munka, 8 óra adminisztráció

Aki a fiatalabbak közül komolyabban kívánt foglalkozni a mezőgazdasággal, azok már a rendszerhez tartoznak, a kopácsi Molnár Tivadar 5-6 éve lépett be az ÁFA-sok közé.

– Egyáltalán nem mellékes, hogy visszakapja-e az ember egy komolyabb gép megvásárlása után a forgalmi adót, amit aztán újra csak a termőföldbe, a gazdaságba forgat vissza. Egészségbiztosítást, nyugdíjalapot fizetünk, ami némi biztonságot jelent idősebb napjainkra – mondja Tivadar.

Majd amikor az állami támogatásokkal kapcsolatban kérdezem, elmondja, hogy eddig ahány hivatalnokot kérdezett, annyiféle választ kapott kérdéseire.

– Én eddig is fölírtam magamnak például azt, hogy egy-egy területen milyen vetőmagot és mennyit vetettem el, de azt el sem tudom képzelni, mi lesz akkor, ha pontos és több kérdéses ívet kell majd minden egyes parcelláról vezetni. Körülbelül 70 hektárt művelek, amely 70 különböző katasztert jelent, így lehet, hogy a nyolcórás munkanap után még nyolc órában az adminisztrációval kell bajlódnom – mondja még Tivadar.

A mezőgazdászok közül sokan abban reménykednek, hogy a szóban forgó rendelkezések sem lesznek hosszú életűek.

08-mezgazdasg

Papp Tibor