A Báni-hegy déli lankáin, Csúza és Vörösmart határában, egy szűk völgyben található a Szamár-szurdok, ahol valamikor 50 házból álló település létezett, amely az 1970-es években elnéptelenedett, emlékét ma már csupán egy kőkereszt és néhány romos ház őrzi.
A Szamár-szurdokot először Mária Terézia korában említik a földhivatali okmányok, de feltételezhetően már jóval azelőtt is éltek arrafelé emberek. Az eldugott kis településen a fénykorában mintegy 150 lakos élt. Főutcája a Hársasvölgy volt, melynek két oldalán házak sorakoztak egymástól távolabb, ám annál rendezettebben, virágoskertekkel és szép udvarokkal. Maga az utca mai szemmel nézve inkább egy árokra hasonlított, hiszen úgy lett kialakítva, hogy a nagy esőzések alkalmával elvezesse a lezúduló vizet.
Működött a faluban kocsma, szabómester, kovácsműhely és szíjgyártó is, de a lakosok túlnyomó többsége földművelődéssel és szőlőtermesztéssel foglalkozott. A Szamár-szurdok nem volt elmaradott hely, csak messze volt mindentől. Elektromosság sosem volt a faluban, és a modern úthálózat sem érte el a települést. A gyerekek Vörösmartra vagy Nagybodolyára jártak iskolába és templomba. Utóbbi alól kivételt képeztek az idősebbek, akiknek már nehezükre esett olyan sokat gyalogolni, ők vasárnap délutánonként a falu határában álló kőkereszthez jártak imádkozni. Ez a kereszt még ma is áll a Szamár-szurdok egykori Hársasvölgy utcájának az elején. A keresztre 2012-ben egy emléktábla is került, amit a falu szülöttje, Losonszki József állíttatott.
– Fent, a Szamár-szurdokban nagyon szorgalmas, becsületes és munkaszerető emberek laktak, de a könnyebb élet reményében lassan beköltöztek a közeli falvakba, ezért a település elnéptelenedett. Pár évvel ezelőtt az az ötletem támadt, hogy az eltűnt település egykori lakóinak az emlékére emléktáblát állítok, hogy az utókor is tudja, egykor emberek éltek itt – mondta meghatódva Losonszki József, aki könyvet is írt szülőfalujáról.
A Szamár-szurdok hanyatlása
Mint már említettük, a Szamár-szurdok házait dolgos emberek lakták, akik mindennél többre tartották a munkát, és talán túlságosan is a munkának éltek. Annak ellenére, hogy a technika fejlődése csak lassan érte el a települést, a faluban volt traktor és emeletes ház is, sőt több motorkerékpár is. Ami viszont hiányzott, az az elektromosság. A kataszterileg Vörösmarthoz tartozó szurdok lakói annak idején hozzájárultak Vörösmart villamosításához, a vezetékek azonban sosem érték el a Hársasvölgy utcát.
– Az áram az emberek munkáját is megkönnyítette, amire hamar rájöttek a Szamár-szurdok lakói is, hiszen például az elektromos darálóval sokkal gyorsabban és könnyebben el lehetett végezni a munkát, mint a kézivel, arról nem is beszélve, hogy a villanyfény mennyivel világosabb volt, mint a petróleumlámpa. Ezért az 1960-as évektől a település lakói lassan elkezdtek leköltözni Csúzára és Vörösmartra. Mi is kinéztünk magunknak egy csúzai házat, amelybe az 1970-es évek elején lassan beköltöztünk. A szurdokban levő házunkat lebontottuk, a régi téglákat és cserepeket pedig felhasználtuk a csúzai házunk tatarozására – mesélte Losonszki József, aki azt is elmondta, hogy a Hársasvölgy utcai házak szinte mindegyikét lebontották, mivel akkoriban az építőanyagot jól el lehetett adni. Vargáék házát például vajdaságiak vették meg, akik az egész házat lebontották és a Dunához szállították, ahonnét uszályokkal vitték el az építőanyagot a bácskai Kupuszinára, hogy ott a házat újból felépítsék.
Ma már csak néhány romos ház áll, melyek gazdái nem akartak elköltözni. A romokon kívül az arra járó csak néhány üres pincét és elhagyott kutat talál, melyek mementóként emlékeztetnek arra, hogy egykor bizony emberek éltek a Szamár-szurdokban.
Szép volt az élet
A Szamár-szurdok dolgos lakói összetartottak, eljártak egymáshoz segítségbe, ha szüret vagy aratás volt, és tudták, hogy jóban-rosszban számíthatnak egymásra, tudtuk meg a már régóta csúzai Tatai Erzsébettől, aki maga is ott nőtt fel.
– Szép volt az élet a völgyben, nem volt akkor televízió és más modern dolog sem, de elvoltunk ilyenek nélkül is. Az emberek gyakrabban összejöttek, főként a keresztnél, ahol sokat beszélgettek. Telente mindig más-más háznál találkoztak, hogy kártyázzanak, varrjanak vagy épp tollat fosszanak, de disznótorokba is eljártak egymáshoz. A lakodalmakba általában az egész falu hivatalos volt, amelyeket otthon, a házban vagy a Svájcer-pincében tartottak. Utóbbiban három sor asztal is elfért egymás mellett, és akár lovas kocsival is meg lehetett bent fordulni – emlékezett vissza Erzsébet egykori szülőfalujára, aki, elmondása szerint, ha a pillanatnyi egészségi állapota engedi, még most is szívesen följár a szurdokba.
A Szamár-szurdok története nem egyedülálló, az általános fejlődés vonzereje következtében számos más kisebb település is hasonló sorsra jutott.
