„A kultúra területén nem léteznek határok”

- Interjú dr. Mladenovics Annával, a zágrábi Liszt Intézet igazgatójával

Magyarországi magyar, aki önszorgalomból tanulta meg a horvát nyelvet, szakmája szerint jogász, de már 15 éve diplomáciai területen dolgozik. Pár hónapja igazgatóként tevékenykedik a zágrábi Liszt Intézetben, amely szerepkörnek köszönhetően fáradhatatlan lelkesedése és elhivatottsága újabb szárnyakat kapott.

– Kérlek, mutatkozz be röviden, mit kell tudni rólad?

– Hercegszántóról származom, a magyar-horvát kapcsolatok mindig valahogy az életem részei voltak. Nagyon korán Budapestre kerültem a horvát gimnáziumba, ami után elvégeztem a jogot, majd a Pécsi Tudományegyetemen egy Balkán-szakértői posztgraduális képzésre jelentkeztem, hogy „finomítsam” a jogi végzettséget egy kicsit elemzőbb hozzáállással. Tavaly pedig egy sportdiplomáciai végzettséget is szereztem a Testnevelési Egyetemen. Két éve, a pandémia idején babát vártam, és szerettem volna ezt az időszakot hasznosan, tanulással tölteni, így az utóbb említett képzés éppen kapóra jött. Jó döntésnek bizonyult, hiszen amikor megérkeztem és elfoglaltam az igazgatói posztot, az első intézeti rendezvény a sportdiplomáciához volt köthető, ami éppen ennek a képzésnek volt köszönhető, és teljesen újdonságnak számított az intézet programpalettáján. 

– Honnan jött az életedbe a diplomácia?

– A Fáklya Horvát Művészegyeüttesben táncoltam, és rengeteget voltunk olyan diplomaták között, akik eljöttek a fellépéseinkre. Nagyon megtetszett mindaz, amit ők képviseltek, ahogyan Horvátországot képviselték Magyarországon. Bennem ott megfogalmazódott, hogy milyen szép dolog is lehet ezt kulturális területen végezni, és mivel a két ország viszonya nagyon jó, így utánajártam annak, mi kell ahhoz, hogy valaki diplomata legyen. Úgy gondoltam, hogy a jogi végzettség, a birtokomban lévő horvát nyelvtudás, hozzáadva még az angolt, egy jó „csomag” lesz ahhoz, hogy felvegyenek a külügyminisztériumba. Sokan kételkedtek abban, hogy ez egy vidéki kislánynak sikerülni fog, de immár 15 éve a külügyminisztériumban dolgozom. Úgy gondolom, hogy kellő tudással, kitartással, bátorsággal és szorgalommal minden lehetséges.

Thuróczy Zoltán kulturális attasé, Filip Brkić sportújságíró, Bruno Šundov NBA kosárlabdázó, Mladenovics Anna, a Liszt Intézet igazgatója, Mocsai Tamás és Vlado Šola olimpikon kézilabdázók

– Voltál spliti kihelyezett magyar konzul, dolgoztál együtt az Intézet korábbi igazgatóival is. Mit jelentett számodra ez az új szerepkör?

– Ez az első vezetői beosztásom. Abban hiszek, hogy a befektetett energia mindig megtérül. Ha visszagondolok a minisztériumi kötelékben eltöltött 15 évemre, ez tulajdonképpen egy időszerű lépés is volt. Az eddigi végrehajtói szerepkörből most egy felelősségteljesebb, de nagyobb kreatív szabadsággal is jellemezhető pozícióba léptem át. Rengeteg ötletem van, nagyon szeretek alkotni és új dolgokat összehozni, valamint rendezvényt szervezni. Valami olyat, ami élményt ad az embereknek. E téren most kibonthatom a szárnyaimat, persze figyelve arra, hogy az otthoni elvárások is teljesüljenek, teljes szinergiában legyünk a nagykövetséggel, hogy befogadjam a közösségi igényeket és ezeket összegyúrjam valami olyanná, ami jó, értékes, ami azt képviseli, amiért engem ideküldtek.

– Igazi újító, fiatalos szemlélettel indítottál, neked nagyon fontos a fiatalok bevonása is az Intézet programjaiba.

– Komoly célom, hogy megszólítsak fiatalabb közönséget, olyanokat is, akik még sosem voltak az Intézetben. Igyekszem a fiatalokkal egyfajta párbeszédet folytatni, feltérképezni az igényeket. De napjainkban egyrészt a fiatalok nagyon el vannak kényeztetve a programkínálattal és az információáradattal, emiatt nehéz felkelteni a figyelmüket bármi iránt is. De nem lehetetlen! Kiemelhető például az interaktív Petőfi-estünk, ami szívügyem volt és hatalmas sikert aratott, így jövőre biztosan lesz folytatása.

– Miben látod a Liszt Intézet legnagyobb jelentőségét?

– Klebelsberg Kuno akkori magyar kultuszminiszter 100 évvel ezelőtt nyitotta meg az első külföldi magyar kulturális intézetet. Az akkori szellemiség nyomán nyílt meg 2014 januárjában a zágrábi is. A kulturális diplomácia a két ország között hibátlan és magas színvonalú, amiben a Liszt Intézetnek hatalmas szerepe van. Ezen a területen tényleg konfliktusmentes a két ország kapcsolata. Itt van a 800 éves közös történelmünk, amiről nagyon szívesen beszélünk, de a jövőt mi formáljuk. A célunk, hogy ismerjenek meg jobban bennünket. Ne csak azok a sztereotípiák éljenek, hogy Budapest, csípős étel és paprikás, hanem igenis, ismerjék meg a tájainkat, a szokásainkat, hogy milyen gazdag kultúrával rendelkezünk, milyen sok közös van bennünk. Ezzel kapcsolatban van is egy gondolatom: az egy nyelvet beszélő népek, az egyazon vallásúak és az egy országban élők is össze tudnak veszni időnként, de érdekes módon a hasonló kultúrájúak között azért jóval kevesebb a konfliktus. Tehát itt mi, horvátok és magyarok, nem beszélhetünk konfliktusokról, főleg nem a kultúrdiplomácia területén. Ebben nincsenek határok. Fontos, hogy válaszokat tudjunk adni a fiatalok kérdéseire, arra, hogy hova is tartozunk, hol is vagyunk mi otthon, mi az, ami összeköt bennünket, amiről egymásra ismerünk. A magyar kultúra nagyon szerethető, nagyon emberi, nagyon sokszínű, és ezt használva szerintem el lehet jutni a fiatal szívekhez is, és fel lehet kelteni az érdeklődésüket.

– Meg tudnál nevezni egy személyes missziót?

– Van egy idézet, amit nagyon szeretek, Szentgyörgyi Alberttől származik: „Uram! Azzal dicsérlek, hogy szebbé teszem a teremtés rám eső zugát”. Nekem ez a misszióm, hogy azt, amit rám bíztak, szebbé tegyem és kihozzam belőle azt, amit csak lehet. Ehhez én a tudásomat, a tehetségemet és a jó szándékomat tudom hozzátenni. Szeretem azt, amit csinálok, és minden reggel úgy kelek fel, hogy azt érzem, nagyon megtisztelő, hogy vezethetem a Liszt Intézetet. Alázattal állok hozzá ehhez a feladathoz, a misszióm, hogy szebbé, jobbá, aktívabbá, fiatalosabbá, láthatóbbá tegyem a munkánkat.