A Kossuth-ház múltja és jelene

0
116

Csúza mindig is aktív közösségi és művelődési életéről volt nevezetes. Ma is több egyesület gondoskodik arról, hogy a falu megőrizze kulturális színvonalát: a Csárdás népi tánccsoport, a Jókai Mór Kultúregyesület, a keretei között működő gyermektáncegyüttes és a színjátszók, a csúzai HMDK-egyesület, valamint az ifjúsági szervezet évente számos értékes rendezvényt hoznak tető alá.

A hétvégén zajlik a falu legnagyobb eseménye, a szüreti fesztivál, melynek gasztronómiai részére a tervek szerint a csúzai Kossuth-házban kerül sor. Itt zajlott le a Szent István-napi megemlékezés, és még számos más programra, összejövetelre, színjátszó- és táncpróbákra került sor a falai között.

A központi HMDK 2019 tavaszán vásárolta meg az objektumot, azóta szolgál a falu újabb közösségi épületeként. Nem csak azért kapta a Kossuth-ház nevet, mert a Kossuth Lajos utcában található. A ’48-as hősökkel és emlékhelyekkel büszkélkedő faluban ma is élő Kossuth-kultusz legújabb megnyilvánulása is egyben ez az épület.

1892-ben épült, a falu legszebb, legmagasabb pontján. Reppmann Dékány Zsuzsanna így ír róla legújabb szerzeményében:

 „Nem városias keresztház, hanem az utcára merőleges »véggel való ház«”. Az első és hátsó fal között hat karcsú oszlop tartja a tetőt. A tágas udvar végében keresztben istálló, pajta. S minden hófehérre meszelve.”

Írása, ami a Csúzai füzetek következő, vagyis 5. számában jelenik majd meg, a felmenőkről szól, a felmenőiről és az én őseimről is, ugyanis bennünket közeli rokoni szálak fűznek össze. A ház tulajdonosa pedig, akiről úgy fogalmaz, „nagygazda lehetett”, nem más, mint Pápa Sándor, az üknagyapám.

A nagymamámtól hallottam korábban, hogy gyerekkorukban sokszor megfordultak ebben a házban.

Pápa Sándor

A családi elbeszélésekből tudom azt is, ükszüleim református vallásúak voltak, földet, szőlőt műveltek és állatokat tartottak. Hazafias gondolkodásukról néhány családtag bejegyzései tanúskodnak. Felesége, Szép Zsófia 1894-es keltezéssel írta a következő bejegyzést: „Kosút Lajos Nagyhazánk fija Született 1802-ben Meghalt 1894-ben”. Lánya, Pápa Éva pedig néhány évtizeddel későbbi történelmi esemény kapcsán jegyzetelt, szintén az imakönyvébe: „1941 Április 13dikán jöttek be a magyarok, szabadítottak föl 23 évi szerb iga alól.”

Ükapám sírja nem maradt meg a református temetőben, fejfája is elkorhadt mára, nem tudjuk, pontosan mikor született és melyik évben halt meg. Azt viszont szintén idősebb családtagjaimtól hallottam, hogy Pápa Sándor pedáns és olvasott ember volt. Könyvszeretete egy sorsfordító balesetre vezethető vissza, amiről szintén R. D. Zsuzsanna írásából értesültem először. 

„De mégsem volt a házban felhőtlen az élet. A kis Sándor véletlenül nekiszaladt az anyjának, aki éppen a tésztát készült leszűrni, s a forró tésztalé a kisgyerek fejére ömlött. Hiába vitték orvostól orvosig, a haja többé nem nőtt ki. Ettől kezdve nem játszott a pajtásaival, otthonülő lett, csak olvasott. Az édesapja kedvében akart járni, ezért könyveket vásárolt neki, újságokra fizetett elő. A Tolnai Világlapját évfolyamonként beköttette, s még az unokái is lapozgatták, nézegették még a két világháború között is. Vagy a kopaszsága miatt, vagy mert nemigen járt az emberek közé, nehezen talált feleséget. Egy szegény, de igen szorgalmas leányt vett el. Sokat dolgoztak, pedig négy gyerekük volt.”

Ükszüleim legidősebb lánya lett a nagymamám édesanyja. A nagymamám, sajnos, már nincs olyan egészségi állapotban, hogy meséljen nekünk a család régmúlt történetéről, annak viszont örültem, hogy Zsuzsanna nagynéném írásából gazdagíthattam ismereteimet a családfámról. Tudjuk, mennyire fontos tisztában lenni felmenőinkkel, sorsukkal, életükkel. Nemcsak szimbolikus értelemben van jelentősége, nemcsak azért, mert „úgy illik”. Pszichológiai szempontból is hasznos információk ezek, hiszen a sors öröklődik, az emberi elme nem tabula rasa, a közös családi tudattalan pedig hatással van rám és a leendő gyerekeimre is, gondolkodásunkra, érzéseinkre, döntéseinkre is.

Ugyanígy van ez a tágabb közösséggel, a csúzaiakkal, magyarságunkkal is, ezért olyan fontos, hogy találkozzunk, közös programokat tartsunk és beszéljünk egymással, hogy ezeket a kollektív élményeket, traumákat, örömöket felfejtsük. És a legjobb, hogy helye is van ezeknek a találkozóknak: Csúzán ilyen a Kossuth-ház, ükapám családi háza, ahol ma magyar tánccal és zenével ünnepeljük augusztus 20-át. Úgy gondolom, jó dolog, hogy így alakult, és Pápa Sándor is örülne, ha látná.