Múlt héten a csúzai Kováts pincészetben jártunk, ahol Attila, a legifjabbik családtag mesélt a másfél évszázados múltú családi gazdaságról és a 2021-es rozé küvéjükről, amelyet tavaly a Kárpát-medence legjobb újborának választottak.
A Vince-napon már túl voltunk ugyan, amikor ellátogattunk Kovátsékhoz, január 25-ét viszont pálfordulónak is nevezik, ami ugyancsak termésjósló nap a néphagyomány szerint – a jó idő jó termést jelent.
Hogy mi a jó idő, nézőpont kérdése, nekünk mindenesetre nem okozott gondot egy kis szél, hisz tudtuk, jó helyre megyünk.
Attila a kóstolóteremben fogadott bennünket, rögtön rá is tértünk a témára, az újborokról beszélgettünk.
– Vince napjára már a borok nagy része derítve van, sok tétel le is van szűrve, kristályos, tükrösen tiszta bort kóstolhatunk, ekkorra már megállapítható, hogy milyenek lesznek a nedűk. Sőt vannak olyan fajták, amelyeket ilyenkor már piacra is kell dobni, ilyen például a rozé – mondja a házigazda.
Díjnyertes rozéjuk négy szőlőfajta házasításából született
2021-es rozéjukkal neveztek be tavaly a Budafokon megrendezett Magyarország Legjobb Újbora Borversenyre.
– Az egész Kárpát-medencéből küldenek nevezési mintákat a versenyre. Mi is beküldtük a rozé küvénket, amely pinot noir és kékfrankos alapon nyugszik, van még benne valamennyi cabernet sauvignon és merlot. Ezzel nyertük el a Kárpát-medence legjobb újbora címet – mondja büszkén Attila, hozzátéve, ez is bizonyíték arra, hogy pincészetük jó irányt vett a borok stílusával, ízlésvilágával.
Saját tapasztalat útján, illetve több borászat munkáit is megízlelve döntöttek úgy, hogy házasítást készítenek, a különböző fajták remekül kiegészítik egymást.
Lényeges a rozénál a szőlő kellő időben való szüretelése – mondja borospoharát forgatva kezében –, fontos, hogy egy rozé friss, ropogós, gyümölcsös, üde legyen, ezek e borfajta alapismérvei. Fogyasztása nyáron ajánlott, kellőképpen lehűtve, lehetőleg a vízparton, fárasztó munkanap után. Természetesen bármikor jólesik, így Vince-napon vagy pálforduló napján is, és a közvélekedéssel ellentétben a rozé nem csupán „női bor”, férfiak is bátran fogyaszthatják, Horvátországban is egyre népszerűbb e rózsaszín nedű.
Miközben a rozéról beszélgetünk a házigazdával, a kóstolóterem után megmutatja nekünk a legnagyobb helyiséget, ahol hatalmas műanyag és inox tartályokban áll a rozé, a chardonnay, a sauvignon blanc a vásárlókra várva. Kovátséknak természetesen a Drávaszögből, de a Bácskából és még a tengermellékről is vannak törzsvásárlóik. Aki számára fontos a minőség, visszajár hozzájuk. A magas színvonal nyújtásánál pedig jobb marketingre nincs is szükség. Számomra ezt közvetítik a pincészet borospalackjainak letisztult, mégis elegáns címkéi is: azt üzenik, „az egyszerűbb néha több”, komolyságukkal kitűnnek más borászatok palackjai közül.
Attila és testvére, Lehel az ötödik generáció a borászfamíliában
A nagy terem után a több mint száz évvel ezelőtt ásott pincébe megyünk le, ahol a fahordók között, borospohárral a kézben mindig gyorsan múlik az idő. A pince bejáratánál lóg a Kováts-család címere, rajta 1880-as dátum.
– Valószínű, hogy már korábban is foglalkozott a családunk szőlészettel és földműveléssel, de abban az időben a faluban szinte mindenki földet művelt. Esetünkben írásos bizonyíték is van, hogy akkor már foglalkoztunk szőlőműveléssel, borkészítéssel – mondja Attila.
Testvérével, Lehellel ők a család ötödik nemzedéke, tizenéves koruk óta veszik ki részüket a munkából. Mindkettőjük számára egyértelmű volt, hogy ezen a területen folytatják tanulmányaikat. A villányi szőlész-borászképző szakiskola elvégzése után Budapesten, a Corvinus Egyetemen mélyítették el ismereteiket.
Ahol a tradíció érték
A vállalkozást 2016 óta Attila vezeti, de az eredményes munkához a család minden tagjára szükség van: édesapja és édesanyja, István és Zsuzsanna, de Lehel is szorgalmasan dolgozik. A jelentős fejlődés, amelyen gazdaságuk keresztülment az évek során, a csapatmunka nélkül aligha sikerült volna.
Ma már vödrözés helyett szivattyúval fejtik a bort, elektromos préssel és bogyózóval dolgoznak, a határ felé is korszerű traktorral veszik az irányt.
A fejlett technika nagyban hozzájárul a munka megfelelő gyorsaságához és a borok minőségéhez is, ugyanakkor családjuk számára rendkívül fontos a tradíció. A magyarságra, a hagyományokra mindannyian értékként tekintenek; Zsuzsanna asszony a kultúregyesületet vezeti, Attila párjával a Csárdás néptánccsoportban táncol, de az élet minden területén, így a munkához való hozzáállásban is megmutatkozik az elődöktől örökölt szellemiség.
A pincelátogatás után kinéztünk a szőlőbe is, ahol ilyenkor már metszenek. A határ díszéül szolgáló, gondosan művelt ültetvényeik messziről felismerhetők, különösen a nyári zöldmunka idején, de most is látszik, szorgos kezek gondozzák.
– Idén még egy hektárral bővül a gazdaság, olaszrizlinget és sárgamuskotályt ültetünk, kell két-három év, mire teremni kezdenek. Ilyen a szőlőmunka, egész évben van dolog az ültetvények és a pince körül, hosszú távon pedig – és ebbe buknak bele a legtöbben – kitartást követel – állítja Attila, miközben battyogunk visszafelé az autóhoz a csúzai határban, ahol egyre kevesebb az ültetvény, s csak a legelkötelezettebb gazdák tudják, hogy „akkor kell ültetni, amikor mások kivágják a szőlőt”.
