A Magyar Alkalmazott Nyelvészek és Nyelvtanárok Egyesületének (MANYE) idei, sorrendben 30. kongresszusára Eszéken került sor, a rendezvény fő témája a mesterséges intelligencia volt. Prószéky Gábort, a MANYE elnökét és Fóris Ágotát, a MANYE alelnökét kérdeztük az egyesület munkájáról és a jövő kihívásairól.
– Milyen szerepet tölt be a MANYE a nyelvtudományban és az oktatásban?
Prószéky G: A neve is jelzi, hogy nyelvtanárok és alkalmazott nyelvészek közösségéről van szó. Az egyesületet a ’90-es években Szépe György alapította, hogy a nyelvoktatásban dolgozók találkozási, szakmai fórumhoz jussanak. Mára az alkalmazott nyelvészet sokféle területe is csatlakozott, a XXI. században pedig már a mesterséges intelligencia is megkerülhetetlen téma. A tanárok számára nagy kihívást jelent, hogy a diákok gyakran jobban kiismerik magukat ezekben az új technológiákban, ezért az egyesület egyik fontos célja az ő támogatásuk.
– Miben határoznák meg az egyesület legfőbb „küldetését”?
Fóris Á.: A kapcsolattartás és az információmegosztás a legfontosabb. A kétévente megrendezett kongresszus mellett sok egyéb rendezvényünk van, személyesen és online is. A fordítói és a terminológiai szakosztályaink különösen aktívak. Ezek az események lehetőséget teremtenek új gondolatok, kutatási együttműködések, sőt még irodalomajánlások megosztására is. Minden alkalommal rengeteget tanulunk egymástól – szakmailag és emberileg is. Ami a kongresszust illeti, sokszor a szünetekben alakulnak ki a legizgalmasabb beszélgetések. Valaki felvet egy gondolatot, egy másik kolléga kapcsolódik hozzá, és máris elindul egy új közös kutatás vagy projekt. Az ilyen spontán találkozások adják a kongresszus igazi értékét, hiszen nemcsak előadásokat hallgatunk, hanem közösen gondolkodunk. Sokszor olyan cikkeket, forrásokat ismerünk meg egymástól, amelyeket egyébként talán soha nem találtunk volna meg.
– Miért fontos, hogy a kongresszus határon túlra került?
Fóris Á.: A magyar nyelvterület nem ér véget az országhatároknál. Korábban Kolozsváron, most Eszéken rendeztük meg a kongresszust. A kisebbségi nyelvhasználat sajátos kihívásokat hordoz, amit a magyarországi kollégák ritkábban tapasztalnak meg. Nagyon fontos, hogy ezek a szempontok is helyet kapjanak a közös gondolkodásban. Más helyzetben van a horvátországi vagy az erdélyi magyar nyelvhasználó, és ezekre a különbségekre oda kell figyelnünk. Az eszéki kongresszus különösen jó alkalmat adott arra, hogy ezekről az eltérésekről beszéljünk. Öröm volt látni, hogy sok határon túli kolléga is bekapcsolódott, és új szempontokat hozott be, amelyek a magyarországiak számára nem mindig egyértelműek.
– A kongresszus fő témája a mesterséges intelligencia volt. Barát vagy ellenség?
Prószéky G.: Nem kell félni tőle, de nem is szabad kritikátlanul elfogadni. Ezek az eszközök valószínűségi alapon működnek – nem mindig adnak pontos vagy megismételhető válaszokat. Fontos megérteni, hogyan használhatók jól. A kutatóközpontunkban mi is foglalkozunk ezek fejlesztésével. A tanárok számára az egyik kihívás, hogy a diákjaik sokszor gyorsabban kiismerik magukat ezekben a rendszerekben. A feladatunk, hogy a pedagógusokat tájékoztassuk, segítsük. Ezek az eszközök önmagukban nem hibátlanok, de nem is erre valók. Az a fontos, hogy jól használjuk őket – tudjuk, hogy mire képesek és mire nem. A tanároknak nem kell mindent tudniuk róluk, de érteniük kell az alapelveiket, hogy felkészülten és kritikusan tudják beépíteni az oktatásba.
– Látható már a hatása az oktatásban?
Fóris Á.: Igen, például kiejtésjavításra, fordításra vagy akár szöveggenerálásra is kiválóak. A nyelvórákon fontos, hogy a tanár megtervezze, hogyan vezeti be ezeket az eszközöket. Olyan módon kell használni őket, hogy a diák maga jöjjön rá, mire jó és mire nem. Ez új szerepet ad a tanárnak: most már a kritikai gondolkodásra való nevelés is feladata. Tapasztalataink szerint az egyik leghasznosabb módszer az, ha a tanár gép által generált szövegeket visz be az órára, és a diákoknak kell elemezniük: vajon ezt ember vagy gép írta? Ilyenkor kiderül, hogy mennyire nehéz különbséget tenni, és ez segít tudatosítani, milyen erős is ez a technológia, és egyúttal azt is, hogy hol vannak a gyenge pontjai.
Prószéky G.: A tanároknak például érdemes szövegeket generáltatni az MI-vel, majd a diákoknak kell elemezniük azokat. Ez új fókuszt hoz a tanításba. Ma már egy jó gépi szöveg nem mindig különböztethető meg az emberitől, és ez önmagában is izgalmas tanulási helyzetet teremt. Az értékelés is változik: ami korábban jó jegyet ért, most már kevés lehet, hiszen egy gép is képes hasonlóra. Ez új kihívásokat jelent a tanároknak is.
– Milyen jövőt látnak a nyelvoktatásban a mesterséges intelligencia bekapcsolásával?
Fóris Á.: Nagyon fontos, hogy a pedagógusképzés is kövesse a fejlődést. Ma már olyan alkalmazások készülnek, amelyek kifejezetten nyelvtanulási célra épülnek: ChatGPT-re vagy más modellekre. Ezekkel meg kell ismerkednünk, hogy jól tudjuk integrálni őket. Azt is tapasztaljuk, hogy a diákok gyakran úgy használják ezeket az eszközöket, hogy nincsenek tisztában a hibalehetőségeikkel. Ezért különösen fontos, hogy az iskolában beszéljünk ezekről, és ne csak technikai tudást adjunk, hanem szemléletet is.
Prószéky G.: A világ gyorsan változik. A Távol-Keleten már mindennapos a gépi tolmácsolás, sokan nem is beszélnek nyelveket, csak használják ezeket az eszközöket. A tanároknak ehhez is alkalmazkodniuk kell – a MANYE pedig ebben próbál támogatást nyújtani. Ezek az eszközök újfajta kommunikációt is létrehoznak, és a jövő tanára számára elengedhetetlen lesz ezek ismerete.
– A jövő tehát már itt van?
Prószéky G.: Igen. A mesterséges intelligencia nem helyettünk van, hanem velünk. A tanárok szerepe megváltozik, de nem szűnik meg – inkább kibővül. Az eszköz annyit ér, amennyire jól használjuk. És mi azért dolgozunk, hogy ezt a tudást minél többen elsajátítsák.
Fóris Á.: A nyelv nemcsak kommunikációs eszköz, hanem közösségi kapocs is. A jövő nyelvhasználata rajtunk is múlik – azon, hogy mit adunk át belőle a következő generációknak. És ehhez most már a digitális tér is szervesen hozzátartozik.
