A horvátországi magyar ifjúság képviselői is részt vettek a MIK székesfehérvári közgyűlésén

95
Fábiján Melissza

A Magyar Ifjúsági Konferencia (MIK), a magyar fiatalok legmagasabb szintű egyeztető fóruma 2025. november 22-én Székesfehérváron, Magyarország történelmi fővárosában tartotta 45. rendes ülését. A horvátországi magyar ifjúságot a HMDK küldöttei, Fábiján Melissza és Lyubastyik András képviselte.

A konferencia résztvevőit dr. Varga-Bajusz Veronika, a magyar Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, valamint fiatalokért felelős államtitkára köszöntötte. Ezt követően dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere és Turi Ádám, a MIK elnöke is beszédet mondott.

A plenáris ülésen a MIK tíz régiójának képviselői számoltak be a helyi ifjúsági szervezeteket érintő aktuális kihívásokról és eredményekről, köztük Fábiján Melissza is, aki a horvátországi helyzetet ismertette. Felszólaltak az anyaországi parlamenti pártok ifjúsági szervezeteinek delegáltjai, valamint a MIK-kel partnerségben működő intézmények képviselői is.

A rendezvényen átadták a Magyar Ifjúsági Konferenciáért elnevezésű díjat is, majd a tanácskozás résztvevői – az elmúlt évek gyakorlatához híven – zárónyilatkozatot fogadott el. A dokumentumban ismét megerősítették elköteleződésüket a magyar fiatalok közösségeinek megerősítése mellett, valamint hangsúlyozták a nemzetpolitika és a fiatal generációk szerepének fontosságát.

A záráskor bejelentették: a MIK következő közgyűlését 2026. május 9-én tartják. Ha Ukrajnában helyreáll a béke és biztonság, a helyszín Beregszász lesz, ellenkező esetben Csángóföld ad majd otthont az eseménynek.

A horvátországi magyar delegáltak részvétele tovább erősítette a kapcsolatrendszert, amely a Kárpát-medencei magyar fiatalok együttműködését és közös cselekvését szolgálja.