A HMDK idén is ösztöndíjjal támogatja a magyar iskolába iratkozó diákokat

– Aláírták a szerződéseket

152

A Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége (HMDK) idén is ösztöndíjjal támogatja a magyar iskolába iratkozó diákokat, a magyar kormánynak köszönhetően minden olyan elsős, ötödikes és első osztályos középiskolás diák bruttó 4000 eurós ösztöndíjban részesül, aki valamelyik horvátországi magyar tannyelvű oktatási intézménybe iratkozott be és A modell szerint tanul a 2024-2025-ös iskolaévben. A sikeres pályázókkal a szerződéseket hétfőn Pélmonostoron írták alá.

A HMDK mindig kiemelt fontosságú kérdésként kezelte a horvátországi magyar oktatásügyet, mivel azt megmaradásunk egyik zálogának tartja. A HMDK volt az a szervezet, amely először részesítette beiskolázási támogatásban a magyar iskolába iratkozó elsősöket, ezt folytatja azóta is a Horvátországi Magyar Pedagógusok Fóruma (HMPF).

A magyar kormány anyagi támogatásának köszönhetően a 2024-25-ös tanévre vonatkozóan is sor került az ösztöndíjpályázat meghirdetésére, melyre természetesen jelentkezni kellett.

Hatvankét támogatott

A sikeres pályázókkal hétfőn írták alá a szerződéseket Pélmo-nostoron, a Liszt utcai magyar kulturális központban.  A HMDK ezúttal hatvankét ösztöndíjat ítélt oda.

– Az idősebb gyerekem Magyarországon végezte el az egyetemet, a kisebbik pedig a magyar általános után most a magyar középiskolában folytatja a tanulmányait. A magyar iskolaválasztásnak számunkra természetesen elvi okai vannak, én is magyarul tanultam, sokat jelent nekünk az anyanyelvű oktatás, de természetesen a támogatásnak is örülünk, és rendkívül hálásak vagyunk érte – nyilatkozta lapunknak Bajcsi Pál Harasztiból.

Az anyanyelvű oktatásról hasonlóképp vélekedik a kiskőszegi Sipos-Vég Gabriella is.

– Biztos, hogy a legtöbb sikerélmény úgy éri a gyerekeket, ha anyanyelvükön tanulnak, és szerintem mindenki az anyanyelvén tud legjobban érvényesülni, ezért tartom fontosnak a magyar nyelvű oktatást, a horvátot pedig úgyis megtanulják idővel – mondta Sipos-Vég Gabriella.

Az aláírások előtt Jankovics Róbert, a HMDK elnöke és Matijević Olivér ügyvezető elnök köszöntötték a sikeres pályázókat. Hangsúlyozták, hogy a HMDK autonómiánk szegmensei közül a horvátországi magyar oktatásba fekteti a legtöbb pénzt és energiát; az elmúlt években sikerült óvodát építeni Szentlászlón, Kórógyon és Pélmonostoron, az eszéki magyar iskolaközpontot kollégiummal bővítették, és a tervek között szerepel egy sportcsarnok építése a Kórógyi Általános Iskolában.

– Ösztöndíjrendszerünket is azért hoztuk létre, hogy díjazzuk azokat a szülőket és gyerekeket, akik magyar iskolát választanak. Fontos feladatunknak érezzük, hogy a lehető legjobb feltételeket teremtsük meg ezekben az iskolákban, hogy a gyerekeink a legjobb körülmények között tanuljanak – nyilatkozta lapunknak Matijević Olivér, hozzátéve, az ösztöndíjprogram legfontosabb célja, hogy a jövő generációi magyarul beszéljenek Horvátországban, hogy közösségünk fennmaradhasson.