Van egy dal, amit előbb megtanulunk, még mielőtt a tartalmát megértenénk. Kisgyermekként csak hallgatjuk. Aztán egy idő után mi magunk is megpróbáljuk elénekelni, s egyre biztosabban daloljuk a többiekkel. Az iskolában már tanulunk róla, megismerjük, megszeretjük, hiszen hozzánk tartozik, ez a dal: a magyar Himnusz.
A 16. századtól kezdve Európa-szerte a korábbi templomi himnuszok nyomán néphimnuszok, nemzeti himnuszok keletkeztek. A 19. században Magyarországon a „Boldogasszony anyánk” és az „Ah, hol vagy magyarok tündöklő csillaga” kezdetű vallásos énekeket énekelték néphimnusz gyanánt.
Majd 193 évvel ezelőtt az akkori Csekén, ma Szatmárcsekén „januárius havának huszonkettedik napján” egy Kölcsey Ferenc nevezetű honfiú 222 szót vetett papírra, versének a Hymnus címet adva.
Erkel Ferenc jó húsz évvel később zenét komponált ehhez a gyönyörű költeményhez. Hogy milyen áhítattal alkotta meg művét, azt saját szavaiból tudjuk:
„Csend van. Ülök és gondolkodom: hát, hogy is kellene ezt a himnuszt megcsinálni? Elém teszem a szöveget. Olvasom. Megint gondolkodok. És amint így gondolkozom, eszembe jut az én első mesteremnek a szava, aki Pozsonyban tanított. Azt mondta: Fiam, mikor valami szent zenét komponálsz, mindig a harangok szava jusson először eszedbe. És ott a szoba csöndességében megzendülnek ekkor az én fülemben a pozsonyi harangok. Áhítat száll meg. A kezemet a zongorára teszem, és hang hang után olvad. Egy óra sem telik belé, megvan a Himnusz.”
1844 tavaszán Erkel Ferenc benyújtja pályaművét a Nemzeti Színházhoz. Jeligéje: „Itt az Írás, forgassátok. Érett ésszel, józanon, Kölcsey.”
Kölcsey Ferenc Himnusza így nemzeti énekké lett. Vallásos motívumokkal átszőtt ódaszerű költeménye zenetörténetünk büszkesége. Erkel Ferenc zenéjével a magyar nép akarata avatta nemzeti himnusszá.
A mi nemzeti himnuszunkra általában azt mondják, hogy szomorú. Hogy más nemzetek vígan, sőt harciasan menetelhető indulói között a miénk bánatos, önmarcangoló és nem sugároz erőt. Ami nem igaz, hisz gyönyörű. Nem trappoló, nem csattogó, hanem meleg, harmonikus költemény. Egy csodálatos tehetséggel megírt, meleg harmóniák fényében fürdő ima. De nem könyörgés, hanem egy egyenes derékkal álló, büszke, és a sok tapasztalattól bölccsé vált ember vágyakozása és egyben vallomása.
Mi pedig büszkén énekeljük nemzeti ünnepeink, rendezvényeink alkalmával.
