„A három nemzet békés együttéléséért, hogy soha többé ne legyen háború – ezért gyalogoltam”

0
50

Tóth Péter Lóránt Radnóti-zarándoklatáról több alkalommal írtunk már. Tavaly augusztus 31. és szeptember 24-e között végigjárta az „erőltetett menet” 850 kilométeres útját a szerbiai Bortól a magyarországi Abdáig, áthaladva vidékünkön is. Dokumentumfilm-sorozat is készült az útról, amelyet Radnótin kívül eddig még senki nem járt végig.

Tóth Péter Lóránt „versvándorrá” válása óta történelmi és irodalmi témájú előadásaival bejárta a Kárpát-medencét és a nagyvilágot. A Drávaszögbe is előadóként érkezett először, ma már hazajár ide, családi és baráti szálak fűzik vidékünkhöz.

Tavaly őszi projektje nagyobb szabású volt minden előzőnél, egy hónap alatt végigjárta Radnóti Miklós utolsó útját Bortól Abdáig, tisztelegve nagy költőnk előtt, születésének 110. és halálának 75. évfordulója alkalmából. És nemcsak Radnóti előtt, hiszen a 3200 munkaszolgálatosból, akit végighurcoltak az úton, kétezren életüket vesztették. Zarándoklatával előttük és a háború minden névtelen áldozata előtt tisztelgett. Személyes indíttatásáról, az út során szerzett élményeiről, tapasztalatairól mesélt lapunknak.

– Huszonöt évvel ezelőtt, nyolcadik osztályos koromban tanultam először Radnóti Miklósról és arról, hogy milyen körülmények között kellett élnie a fogolytáborban, milyen módon hajtották őket végig, mint az állatokat az „erőltetett menetben”, Magyarország felé. Akkor engem kisfiúként megdöbbentett az a tény, hogy még ezen a halálúton is volt annyi lelkiereje, hogy verset írjon, vagy talán épp a költészet volt az, ami segített neki a túlélésben – emlékezett vissza saját története legelejére, hozzátéve, a bori notesz másolatát lapozva, amelybe Radnóti gyöngybetűvel jegyezte le utolsó költeményeit a „pokolból”, már gyerekként elhatározta, hogy végigjárja ezt az utat.

Nélkülözhetetlen társa volt egykori magyartanára

A zarándoklatot másfél-két hónapos, aktív testmozgással töltött felkészülés előzte meg, de – mint útközben gyorsan kiderült – az időben és a távolságot tekintve is hosszú útra nemigen lehetett felkészülni.

– Különösen az első hét volt megterhelő, a dombos-hegyes vidék, a hőség, az, hogy sokszor nehéz volt vizet szerezni, a 12 kilós hátizsák cipelése próbára tette kitartásomat. Belgrádig az út jelentős részét nem magyarlakta vidéken tettem meg, így addig előadásaim sem voltak, ami fokozta a magány érzését – mondta Péter, hozzátéve, ráadásul rögtön, az első napon el is tévedtek, így egy nap lemaradást kellett behoznia Belgrádig.

Ezúton is háláját fejezi ki általános iskolai magyartanárának, Bődi Szabolcsnak, aki annak idején felkeltette érdeklődését a téma iránt, és aki a fővárosig kísérte kisbusszal, hogy éjszakánként szállást biztosítson, de lelkileg is biztatta, támogatta őt. Mint mondta, Szabolcs nélkül nem tudta volna teljesíteni küldetését.

A holtpont

A holtpontot Belgrád előtt érte el, amikor egy nap alatt negyven kilométert tett meg, hogy behozza lemaradását.

– A legnehezebb szakasz, a több mint tíz kilométer hosszú út a pusztaságban, a tűző nap, a vízhiány, a mellettem elszáguldó autók s az út szélén állított emléktáblák az autóbalesetekben elhunytak neveivel… Ezek az élmények akkor nagyon megviseltek – mondta, megjegyezve, mindvégig tudta, útja összehasonlíthatatlan Radnótiéval.

– Időközben megértettem, nem az út fog hozzám alkalmazkodni, hanem nekem kell az úthoz, és ez a gondolat utána végigkísért, s onnantól kezdve mindig újult erővel folytattam a gyaloglást a következő napon. Közben sokan voltak segítségemre, vadidegenek is, megállítottak, érdeklődtek misszióm felől, Cedevitával, kaláccsal kínáltak, én pedig – olykor nyelvi nehézségekkel küzdve – próbáltam nekik elmagyarázni, ki volt Radnóti, és hogy a három ország és a három nemzet békéjéért, a szerbek, horvátok és a magyarok békés együttlétéért, és hogy soha többé ne legyen háború, azért gyalogolok. Ez nagyon megdöbbentette az embereket, sok biztató és kedves szót kaptam – osztotta meg velünk is missziója egyik célját.

Az úton levés három részből állt – tette hozzá –, a gyaloglásból, az esti előadásokból és a filmforgatásból. A vajdasági Pannon Televízió stábja napi több órát töltött körülötte, hogy elkészülhessen a Radnóti nyomában című sorozat.

Péter első előadására Belgrádban került sor, onnantól kezdve számos magyar településen megemlékeztek Radnótiról helyi emberekkel – a közösségépítés volt a zarándokút másik kiemelt célja.

– Gyönyörű emlékműsorok kísérték végig az utat, összesen körülbelül 3500-4000 emberrel emlékeztünk meg Radnóti Miklósról és a bori munkaszolgálatosokról, a háború névtelen áldozatairól – mondta a versvándor.

Fontos élettapasztalatokkal gazdagodott

Míg a forgatás és előadások társas, közösségi részei voltak útjának, a gyaloglásokat befelé fordulással, imával, Radnóti-versek olvasásával töltötte.

– Az életem az utóbbi években a rohanásról szól. Ez a feszültség az út során megszűnt bennem. Lelassultam, alázatosságot is tanultam Radnóti Miklóstól, hazaszeretetet, és elmélyítette bennem azt a felismerést is, hogy bármilyen nehézségei is vannak az embernek, tele van az élet kihívásokkal, ne adj’ isten! tragédiákkal, föl kell kelni és menni kell tovább… És hinni abban, hogy az ember, bármivel is foglalkozzon a világon, legyen orvos, tanár, autószerelő vagy versvándor, mindig csinálja azt, amit a jóisten rábízott, hogy azzal kicsit szebbé tegye a világot – mondta az útja során szerzett felismeréseiről, amelyek által lélekben gazdagodott.

Állomásai közül kiemelte a drávaszögit, hiszen, mint mondta, ezernyi szállal és érzelemmel kötődik vidékünkhöz. Sok barátra tett szert itt, bejárta a magyarlakta településeket, és most már családja is ide köti. Hogy a műsorra Darázson került sor, nem véletlen, ugyanis e településen is áthaladt Radnóti menete 1944-ben.