A fotográfus mester, aki amatőr költő is

334
12-Fehr-J

PÉLMONOSTOR – Fehér János több mint 40 évig hivatásos fényképész volt Pélmonostoron, emellett verseket írt a családjáról, harmonikázott, de a főzőtudományára sem panaszkodott még senki. A darázsi származású „polihisztor” ma már nyugdíjasként éli mindennapjait, de szívesen emlékszik vissza a korábbi évekre.

 

Fehér Jani bácsi nevének említésekor sokaknak azonnal a fényképezőgép jut eszébe, hiszen neki hála rengeteg lakodalmat, egyéb rendezvényt sikerült megörökíteni. Számos olyan felvétele jelent meg újságunkban is, amelyek egy-egy eseményen készültek. Ő a már letűnt technika egyik utolsó képviselője, aki számára sokat mond a sötétkamra és a kézzel készített fotó fogalma.

 

Saját fotóstúdiót nyitott

Fehér János Darázson született, itt végezte el az elemi iskolát is. Akkoriban az iskola mellett a fiatalok szüleik kisbirtokain hamar megtanultak a szőlőben dolgozni. Ő nem folytatta ősei hivatását: 15 éves volt, amikor nagymamája kezdeményezésére a közeli vajdasági Zomborban kezdett el fotós szakiskolába járni. Három éven át fél napot dolgozott, fél napot pedig tanulással töltött. Az ezt követő kötelező katonai szolgálat pedig csak egy rövid szünetet jelentett, hiszen azt követően Pélmonostorra szegődött egy fényképész mellé, majd 1962-ben sikeres mestervizsgát tett. Mivel szerette a szakmáját és megélhetést remélt tőle, 1963-ban Pélmonostoron saját üzletet nyitott, majd még ugyanebben az évben meg is nősült.

 

Nehéz volt az újrakezdés

A fotózás Fehér Jani bácsi számára nemcsak megélhetés, hanem szenvedély is volt. Az évtizedek alatt temérdek fontos pillanatot örökített meg. A lakodalmaknak se szeri, se száma nem volt. Persze az akkori gyakorlat egészen más volt, össze sem lehet hasonlítani a maival. Például csak a fiatal párról, a násznépről készült fénykép, illetve egy csoportkép, és néhány fontosabbnak tartott mozzanatot örökítettek meg. Minden faluban volt kuncsaftja, és az is előfordult, hogy az emberek sorban álltak igazolványképért a stúdiója előtt.

A háborús éveket magyarországi menekültségben töltötte. Amikor hat esztendő után hazatérhetett, családi házukat kifosztva találta, és persze a fotóstúdiót sem kímélték. Nehéz idők voltak azok, de a több évtizedes munkát folytatni kellett. 1999-ben, 60 évesen újra megnyitotta a stúdiót, de öt év múlva végleg elbúcsúzott hivatásától: nyugdíjba vonult. Persze a fényképezőgépet még ma is előveszi, de már csak a családi kör eseményeit örökíti meg.

 

Amatőr verselő

A művészi vénával megáldott mester a verselésben is kipróbálta magát. Humoros alaphangú verseket már a háború (1991) előtt is írt, ezek sajnos elvesztek a menekültség éveiben. Nyugdíjasként újra tollat ragadott, ezeket családi verseknek tekinthetjük. Öt unokája van, akik látogatásaik alkalmával rendszerint kérik tőle az új alkotásokat. Persze emellett harmonikázni is szokott és főzőversenyeken is szívesen részt vesz hol versenyzőként, hol zsűritagként. Mint mondja, remélte, hogy a nyugdíjas évek valóban nyugalomban telnek majd, de mindig közbejön vagy egy betegség, vagy valami más probléma. De így is örül unokáinak, hódol hobbijainak, és igyekszik minél aktívabban tölteni idős éveit. Az emlékek felidézését pedig nagy mértékben segíti a temérdek fénykép, amelyeket élete során készített.

 

Fehér János: Egy szép tavaszi álom (részlet)


Az éjjel gyönyörű álmot láttam,

A darázsi hegyoldalban sétáltam.

Tavasz volt, virágoztak a fák, a hegy illatozott,

Számtalan kis állat a legelőn ugrándozott.

Leereszkedtem a meredek Pokol-szurdokon,

Sietve hazafelé vettem az utam.

Tudtam, hogy nagyanyám ma kenyeret süt és lepényt,

Gondoltam, hogy egy kicsit meglepem szegényt.

A hegyoldalban a lábaim gyorsan szedtem,

Sajnos, azonban nem sikerült a tervem!

Mert ahogy a kiskapunkon beértem,

A szép tavaszi álomból felébredtem.