Egy tanárom mondta nemrég, hogy a politikusok és az újságírók fogják tönkretenni a világot. Szerintem pedig ehhez mások is nagyban hozzájárulnak.
Sajnos gyakran előfordul, hogy mások tetteinek a következményeit olyanok viselik, akik nem vétkesek. A szélsőséges megnyilvánulásokra véleményem szerint ez fokozottan vonatkozik.
Itt van például Pásztor István vajdasági magyar politikus leköpése, megalázása.
Azt tudjuk, hogy a 2004. december 5-ei eredménytelen népszavazás egyértelműen tudtunkra adta, hogy úgymond az anyaország nem kér belőlünk. Ezt pedig a szocialistáknak „köszönhettük”, akik olyan alattomos kampányt folytattak ellenünk, hogy annak sok anyaországi nemzettársunk is bedőlt, így eredménytelen lett a népszavazás. Majd pedig tíz évvel később, pontosabban a múlt héten már egy szélsőjobboldali párt politikusa és annak szimpatizánsai – az első olyan országgyűlésnek a megalakulásakor, amelyre a határon túliak is szavazhattak – inzultáltak szóban és tettleg is egy határon túli magyar vezetőt a Kossuth téren.
Hogy miért? Talán mert április 6-án a levélben szavazó határon túliak közül mindössze háromezren szavaztak csak a Jobbikra, míg a Fidesz-KDNP 122 638 voksot kapott a külhoniaktól? Valószínűleg nem erre számítottak, ennek eredménye lehetett a délvidéki magyar politikus megalázása.
Azért valljuk be, nem ugyanaz időnként kimenni a szomszédba balhézni, keménykedni, kockáztatva egy néhány éves kiutasítást az adott országból, mint ott élni, és úgy viselnie tetteink következményeit.
Az Orbánnal való riogatás már megszokottá vált Horvátországban is. Legutóbb a Jutarnji list Putyinhoz hasonlította a magyar miniszterelnököt.
A lap szerint sokkoló volt Orbán Viktor bejelentése szombati beiktatásán, ahol kijelentette, hogy kormánya továbbra is támogatja a határon túli magyarok autonómia-törekvéseit. A zágrábi napilap szerint ez feszültséget okozhat a szomszédos államokkal való viszonyban. A fenti kijelentésből pedig még az is levonják, és kész tényként kezelik, hogy Magyarország ezzel azt üzente Horvátországnak: igényt tart Baranyára és a Muraközre, és ezt a baromságot szalagcímként is hozzák. Majd összevissza hablatyol a szerző történelemről, Magyarország állítólagos területi igényének a bejelentéséről, a két ország jó szomszédi viszonyáról és a Jobbik szélsőséges megnyilvánulásairól. De mindezzel csak annyit ért el, hogy az ilyenre fogékonya horvát polgártársainkban erősítse a magyarellenes érzést.
Ilyenkor valóban elgondolkodik az ember azon, hogy egy tudatlan újságíró, aki természetesen nem a tényekre alapozza írását, emiatt csúnyán elrugaszkodik a valóságtól és a józan észtől, kifejt egy, csak a saját fejében létező elméletet, milyen sokat árt, jelen esetben az itteni magyar közösségnek. Ez vonatkozik a volt jobbikos politikusra is, aki hazaárulónak kiáltotta ki Pásztor Istvánt, a VMSZ elnökét, majd lincselésre szólította föl fényes nappal az embereket a Kossuth téren. Ő is ártott, méghozzá az egész magyar nemzetnek.
Míg a horvát lap magyarellenes hangulatkeltésén már nem is igazán kapja fel a fejét az ember, a határon túliak számára az ilyen förmedvények nem számítanak újdonságnak, de ha magyar uszít magyar ellen, az már elfogadhatatlan.
A köpködőknek és uszítóinak is azt kívánom, települjenek át valamelyik határon túli régióba – akár Horvátországba -, és csak annyit tegyenek magyarságukért, mint azok, akik szerintük nem jó (határon túli) magyarok. Valószínűleg rövid időn belül fülüket-farkukat behúzva, vinnyogva rohannának haza, hogy onnét köpködjenek tovább.
