A Grubišno Polje-i Magyarok Közösségének Gémeskút néptánccsoportja nagy sikerrel szerepelt június 6-án az „Igra kolo na sokaku” folklórszemlén, ahol énekkel, tánccal és népviseletével képviselte a helyi magyarság hagyományait.
A rendezvényt a benićancii Biseri Slavonije Horvát Kulturális és Művészeti Egyesület szervezte azzal a céllal, hogy ápolja és bemutassa Szlavónia gazdag népi hagyományait.
A szemlén fellépett a Grubišno Polje-i Magyarok Közössége keretében működő Gémeskút (Đeram) folklórcsoport is, amely Tóth Slađana vezetésével mutatta be gondosan összeállított műsorát. A csoport lendületes koreográfiáival, erőteljes énekével és színpompás népviseletével nagy sikert aratott a közönség körében, amely hosszú tapssal jutalmazta az előadást.
A Grubišno Polje-i Magyarok Közössége kiemelt figyelmet fordít a hagyományőrzésre és a kulturális örökség továbbadására.
A benićancii fellépés a közösség számára nemcsak bemutatkozási lehetőséget jelentett, hanem új kapcsolatok kialakítására és a kulturális együttműködések erősítésére is alkalmat adott. A hivatalos programot követően a résztvevők közös vacsorán és baráti együttléten vettek részt, ahol énekszó és tánc mellett folytatódott az este.
A Gémeskút folklórcsoport tagjai és vezetőjük köszönetet mondtak a házigazdáknak a szívélyes fogadtatásért, hangsúlyozva: az ilyen rendezvények fontos szerepet töltenek be a hagyományok megőrzésében, a közösségek közötti kapcsolatok ápolásában és a barátságok építésében.















