Kezdőlap Hírek Magyarságunk Régi idők szüreti hangulatát idézték meg Sepsén

Régi idők szüreti hangulatát idézték meg Sepsén

13

A HMDK sepsei alapszervezetének tradicionális szőlőszüretére idén is összegyűltek a helyiek és a meghívott egyesületek tagjai. A vasárnapi közös munka nemcsak a szőlő betakarításáról szólt, hanem a közösségi összetartozásról és a régi szüreti hagyományok továbbadásáról is.

A szőlőszüret egykor a falusi közösségek egyik fontos közös eseménye volt, amelyen családtagok, rokonok, barátok és szomszédok együtt dolgoztak. Ezt a hagyományt igyekszik évről évre föleleveníteni a HMDK sepsei alapszervezete is. A mostani betakarításra múlt vasárnap került sor a HMDK-székházhoz tartozó szőlőültetvényen.

A helyi egyesületi tagok mellett Kiskőszegről (Batina) és Várdarócról is érkeztek szüretelők, a munkából pedig a helyi magyar általános iskola diákjai is kivették a részüket. Ott volt Jankovics Róbert parlamenti képviselő is, aki családjával együtt rendszeresen bekapcsolódik a sepsei szüretbe.

Sipos Zoltán, az alapszervezet elnöke elmondta, hogy a székházhoz tartozó, mintegy háromnegyed holdas szőlőskertet az egyesület tagjai közösen művelik. Bár a szőlőtermesztés egyre kevésbé jellemző a településen, az egyesület fontosnak tartja, hogy ezt a helyi hagyományt megőrizze. A szőlőből minden évben bor készül, amelyből a rendezvényeken a résztvevőket is megkínálják, illetve a baráti magyar egyesületeknek is visznek ajándékba.

A szüret a régi szokásokat idézte: a résztvevőket reggel pogácsával, zsíros kenyérrel, kávéval, teával és pálinkával várták, majd vödrökkel és metszőollókkal láttak munkához. A leszedett szőlő a darálóba, onnan pedig a présbe került. A gyerekek számára külön élményt jelentett a szőlőtaposás, csakúgy, mint a frissen kipréselt must megkóstolása.

Rabbi Ferenc, aki a daráló mellett szorgoskodott, elmondta, hogy az idei termés a száraz időjárás miatt elmaradt a korábbi évekéitől, de a résztvevők ennek ellenére örömmel dolgoztak, mert büszkék szőlőültetvényükre, a mustból készült bort pedig majd most is a következő évi közösségi rendezvényeiken kínálják.

A munka végeztével a szüretelők közös ebédhez ültek le: a présház előtt nagy kondérban főtt a hagyományos babgulyás. Karaszi József, aki gyerekkorában maga is járt szüretelni, a bogrács mellett tanulta el az idősebbektől az étel készítésének fortélyait. Most, évtizedekkel később már ő főzi a szüreti ebédet, és igyekszik a régi ízeket „kiszakácskodni”. A kondérba ezúttal is füstölt csülök, szalonna, kolbász és bab került, fűszerpaprikával, sóval és borssal ízesítve. Mint mondta, ezen nem érdemes változtatni: ami jó volt negyven évvel ezelőtt, az ma is megállja a helyét.

A sepsei szüret mára az egyesület egyik közösségi hagyományává vált. A szervezők számára fontos, hogy a fiatalok is bekapcsolódjanak, hiszen így nemcsak egy munkafolyamatot ismerhetnek meg, hanem azt a közösségi élményt is, amely egykor természetes része volt a falusi életnek.

A szüreti programot a zágrábi Kisebbségi Tanács és a Bethlen Gábor Alap támogatta.

Hirdetés