Azzal vádol minket a Magyar Egyesületek Szövetségének a szócsöve, hogy nem létező problémákkal foglalkozunk. Szerintük ugyanis nincs létszámhiány a magyar iskolákban, nem akarta összevonni a horvát oktatási minisztérium a magyar középiskolai osztályokat, és erről nem is értesítették levélben az intézmény igazgatóját. Valamint a magyar miniszterelnök- helyettes sem írt levelet kollégájának ez ügyben. Mivel ők nem tudnak róla, valószínűleg nem is létezik a probléma.
Parlamenti képviselőjük álláspontja szerint diákotthonra sincs szükség, mert ő szkeptikus az ügyben, úgy véli, hogy az már úgysem segíthetne rajtunk. Csakhogy a képviselő elfelejti, nem minden horvátországi magyar hetven éves, mint ő, és még vannak olyan gyerekek és szülők, akik a magyar nyelvű oktatást választanák, és nem őt utánoznák, aki már harminc évvel ezelőtt sem íratta a gyerekeit magyar iskolába.
Arról zagyválnak lapjukban, hogy az általános iskolákban kár bármiféle újításba kezdeni, mert szerintük az ilyenek csak ártanak. Hogy bizonyítsák állításukat, két szülőt is megszólaltattak. Azt pedig mindenki tudja, egy elégedetlen mindig hangosabb, mint száz elégedett, főleg akkor, ha még lovat is adnak alá.
Korlátoltságukban, dühükben nekimennek mindennek, aminek számukra is szentnek és sérthetetlennek kellene lennie. Még az oktatásnak is, amiről tudjuk, most száz sebből vérzik. És teszik ezt akkor, amikor valóban össze kellene fogni, mert ez az utolsó esély, hogy megmentsük iskoláinkat.
Ennek a lapnak a főszerkesztője, aki többek között mérhetetlenül szűk látókörű, kicsinyes és buta, megpróbál hiteltelenné tenni egy horvátországi magyar általános iskolát, miközben saját maga Magyarországra, egy ottani iskolába járatja a gyerekeit. Őt így aztán persze hogy nem érdekli, milyen kárt okoz a közösségnek. Én arra is kíváncsi lennék, mit gondol a pedagógusokról, akik közül sokan egy életen keresztül dolgoztak ezekért az iskolákért és az anyanyelvű oktatásért, menjenek ők is Magyarországra?
Bizonyára abból a pénzből, amiből egy kollégiumot létre lehetne hozni, egy újabb utat is építhetnének a Hercegszőlősi járásban. Sőt talán még ki is lehetne világítani az összegből. De milyen magyar érdekeket szolgálna ez? Egy újabb út Sepse és Bodolya, vagy Sepse és Kő között mennyire segítené a horvátországi magyarság megmaradását?
De vissza az újságíróhoz, aki mérhetetlen ostobaságában a cikk alá, amelyben le akar járatni egy magyar oktatási intézményt, odabiggyeszti, hogy az igazgatónőt – aki most került oda, és mindent megtesz, hogy visszaszerezze az iskola becsületét – negyedszerre választották csak meg, ugyanakkor „elfelejti” megemlíteni, hogy ellenlábasa, akit a MESZ próbált meg mindenáron megválasztatni az intézmény élére, negyedszerre is megbukott!
Ugyanakkor velem együtt sokan azzal is tisztában vannak, hogy a horvát országos újságíró-szervezet etikai bizottsága által elmarasztalt, a független horvát bíróság által már ki tudja, hányadik alkalommal súlyos tízezrekre – rágalmazásért, valótlan állításokért – büntetett lapot olyannyira nem lehet komolyan venni, mint például egy züllött falusi részegest, aki csak úgy ittasan bekiabál néha az út széléről. Mond valamit, mert bódultságában dühös és agresszív, és igencsak gyakori vendég a szabálysértési (kihágási) bíróságon. De ő nem számol a következményekkel. Büntethetik agyba-főbe, kifizeti a bírságot (mivel vannak tehetős támogatói…), majd duhajkodik tovább.
Apropó, a részeges emberről jut eszembe: számukra, a lap és újságírói számára valószínűleg az sem létező probléma, hogy abban a járásban, ahol az általuk megválasztott magyar kisebbségi képviselő az elöljáró, és övék a magyar kisebbségi önkormányzat is, például nincs magyar felirat a nemrég nagy csinnadrattával megnyitott vörösmarti bormúzeumban (ahova többszöri próbálkozás után sem tudtunk bemenni, azóta is zárva van). De az sem számíthat már ezek után nekik, hogy olyan pálinkát állítottak ott ki, amelyen a felirat sértő ránk, itt élő magyarokra nézve. Ugyanis a kajszipálinka hátsó címkéjén ez áll, idézem: Tomislav király dicső tette, hogy megalapította a horvát királyságot, kiterjesztette a határait a Dráváig, és megvédte a horvát népet a rabló magyarok portyázásaitól.
Kérem tehát a MESZ-közlöny szerkesztőit, hogy következő lapszámukban inkább arról írjanak olvasóiknak, mi köze a baranyai sárgabarck-pálinkának a (magyar) honfoglalás előtti rabló, portyázó magyarokhoz (a fenti állítás igazságtartalmával nem érdemes foglalkozni), talán azzal nem okoznak kárt. Ha pedig szerintük ez a pálinkásüveg nem is létezik, meg a felirat sem rajta, akkor szeretettel várom őket szerkesztőségünkbe egy kupica rakijára!
