Negyedik alkalommal került sor a Kárpát-medencei nemzetpolitikai konferenciára Fiumében/Rijekában. Az eseményen lehetőségünk nyílt beszélgetni Gubík Lászlóval, a felvidéki Magyar Szövetség elnökével az ottani, kicsinek még véletlenül sem nevezhető magyar nemzetrész jelenlegi helyzetéről, a politikai képviseletről, a fiatal nemzedék jövőképéről és a közösségépítés jó gyakorlatairól.
– Először is arra kérem, hogy pár mondatban mutassa be nekünk a felvidéki magyar közösséget.
– Néhány mondatban nem lesz könnyű… Ha a határon túlra került magyar közösségeket és népességszámot nézzük, akkor a felvidéki magyarság a maga 8,5 százalékával az Európai Unión belül a legnagyobb arányban jelen lévő közösség a többségi nemzethez képest. Szokták ránk mondani, hogy mi vagyunk Közép-Európa Chiléje, mert egy vékony sávban helyezkedünk el Pozsonytól egészen a Bodrogközig. Ez erősen meghatározza a közösség mentalitását, regionális identitását. Egy gömöri, egy bodrogközi, egy palóc vagy egy csallóközi felvidéki magyarnak más az észjárása, más a hagyománya, más a mindennapi tapasztalata, ami színesíti és egyben összetetté teszi a közösséget. Emellett jellemző a kulturális közelség is a többségi nemzethez, ami előny is, de veszélyt is hordoz: az asszimiláció törvényszerű okozója lehet. A nyelvvesztés, a nemzeti identitás feladása, a kulturális beolvadás egyre érezhetőbb probléma. Ezért is fontos, hogy folyamatosan dolgozzunk a közösségi identitás megerősítésén. A közösség politikai ereje nagy regionálisan: a Magyar Szövetség a legtöbb megyei képviselőt tudhatja magáénak Szlovákiában. Paradox módon azonban parlamenten kívül vagyunk. A Most-Híd és a régi MKP sincs már jelen a pozsonyi törvényhozásban. Feladatom, hogy ezt megváltoztassuk, hogy újra legyen magyar érdekképviselet országos szinten is. Nos, ez az én tiszteletteljes feladatom a párt új elnökeként, amellett, hogy egyfajta közösségi jövőképet, egyfajta közösségi békét és egy korszakváltást szeretnénk hozni a felvidéki magyar közéletbe.
– Ez egy felelősségteljes pozíció, amely több szinten is kihívásokat rejt.
– Így van. Szerintem akkor, ha a felelősséget nézzük, vagy a közösségi felelősséget, akkor ez a csúcs. Nyilván azért vannak társadalmi szerepek, én apa vagyok, hála istennek, ez a legnemesebb és a legnagyobb felelősséggel járó feladat. De hogyha a közéletet nézzük, akkor ott talán egy nemzetrész politikai vezetőjének, tehát a mi esetünkben pártelnöknek kell lenni, talán ez a legnagyobb kihívás. Korábban a civil szférában dolgoztam, rendezvényeket szerveztem, ifjúsági közösségekben mozogtam, és ez számomra nagyon értékes tapasztalat volt. A civil lét az egyik legfontosabb közösségépítő erő a határon túli magyar világban. Azért voltam sokáig „távol” a politikai képviselettől, mert 2011-ben, amikor felvettem a magyar állampolgárságot, Szlovákia megfosztott az övétől. Hosszú jogi harcok után 2021-22-ben sikerült visszaszereznem. Ezután tudtam belépni a politika terepére. Ez a történet is jelzi, mennyire összetett és nehéz a helyzete a felvidéki magyarságnak.
– Milyen jó gyakorlatokat tud említeni, amelyekből akár a horvátországi magyarság is meríthet?
– A fiatalok megszólítása kulcsfontosságú. Közéleti részvételre kell ösztönözni őket. Számukra olyan terepet kell teremteni, ahol megélhetik a magyarságukat, és értéket, tudást szerezhetnek. Mi 2017-ben alapítottuk meg az Esterházy Akadémiát, egy felnőttképzési, tehetséggondozó műhelyt a Felvidéken. Itt kommunikációs és kultúrtörténeti oktatást kapnak fiatalok, hogy bármilyen pályán helyt tudjanak állni és közéletben is aktívan jelen legyenek. A program célja, hogy a régióban élő fiatalokat felkészítse a közösségi szerepvállalásra, és biztosítsa az intézményrendszer utánpótlását. Az Akadémia már bizonyított: hallgatóink közül sokan lettek közéleti szereplők, önkormányzati képviselők, kulturális szereplők, politikai aktivisták. Az ilyen műhelyekre minden nemzetrésznek szüksége van. Olyan karrier- és életpályamodellt adnak, ami segít helyben maradni és helyben boldogulni. A Kárpát-medence demográfiai folyamatai nem kedvezőek, de akik már itt vannak, azokat segítenünk kell, hogy otthon a lehető legjobban ki tudjanak teljesedni. Ez nemzetstratégiai kérdés, és ehhez helyi szinten kell kézzelfogható lehetőségeket biztosítani.
