A rijekai/fiumei nemzetpolitikai fórumon adott interjút lapunknak Nacsa Lőrinc államtitkár, akit a határon túli magyar közösségek helyzetéről, az eredményekről és a jövő feladatairól kérdeztünk.
– Nemrég nevezték ki államtitkárnak. Hogyan látja jelenleg a határon túli magyar közösségek, azon belül is a horvátországi magyar kisebbség helyzetét?
– A nemzetpolitika alapja, hogy a nemzeti megmaradásért és erősödésért dolgozunk. Komolyan vesszük azt a felhívást, hogy minden magyar felelős minden magyarért, és minden magyar számíthat az anyaországra. Az elmúlt 105 év bizonyítja, hogy a magyar továbbra is a legnagyobb nemzet a Kárpát-medencében. Az elmúlt 15 évben pedig az anyaország annyira megerősödött, hogy felelősséget tud vállalni a külhoni magyar közösségekért. Természetesen mindenhol vannak helyi kihívások, de ha visszatekintünk, 2010-től mindenhol történt előrelépés. A horvátországi magyarság is erős parlamenti képviselettel bír, a hitéletben, oktatásban, óvodaprogramokban, civil szervezetek révén erősödött a közösségi élet. Sikerült olyan közös programokat indítani, amelyek még erősebbé és identitásában még élőbbé tették ezt a közösséget.
– Mely programokat emelné ki, amelyek különösen fontosak a kis helyi közösségek számára?
– Elsősorban az óvodákat. Bár minden közösségépítő program, tábor, rendezvény fontos, de ha már az óvodában megkezdődik a magyar nyelvű nevelés, ünnepek megélése, napközbeni foglalkozások, az megalapozza a közösségi identitást. Ez közös siker: a horvátországi magyar közösség és a magyar kormány együttműködésének eredménye. Minden találkozás, minden program – legyen szó sportról, néptáncról, hitéletről, oktatásról, kultúráról – erősíti a magyarságot. Egy kisebb összejövetel is össznemzeti siker, mert ha egy közösség erősödik, az egész nemzet erősödik. És sajnos ez fordítva is igaz: ha egy közösség gyengül vagy veszélybe kerül, az az egész magyarságot gyengíti. Ezt szeretnénk elkerülni.
– Mi az a személyes vagy nemzetpolitikai eredmény, amire a legbüszkébb?
– Sok nagy program indult, zárult vagy folytatódott, de a legnagyobb eredménynek mégis azt tartom, hogy a magyar–magyar kapcsolat megerősödött – nemcsak politikai vagy intézményi szinten, hanem a hétköznapi emberek, diákok, sportolók, művészek, oktatók, néptáncosok között is. A Határtalanul program keretében 580 ezer magyarországi diák juthatott el külhoni területekre, ösztöndíjasaink a Petőfi Sándor Program révén a szórványvidékeken segítenek. Nemzeti vágták, gazdaprogramok – mind-mind azt szolgálják, hogy természetes legyen a közösség és a kapcsolattartás a Kárpát-medencében. A nemzeti összetartozás napja is erről szól: hogy bár határok vannak, mégis együtt szervezünk, gondolkodunk és cselekszünk.
– Melyek a legfontosabb feladatok a következő időszakban?
– A legnagyobb kihívás az asszimiláció, az elvándorlás és az erős politikai képviselet fenntartása minden szinten – parlamenti, megyei, önkormányzati szinten egyaránt. Ahol elveszett, ott vissza kell szerezni. Kihívás az is, hogy Magyarországon is választások lesznek, és szeretnénk, ha a külhoni magyarsággal közösen épített nemzetpolitika nem kerülne veszélybe.
– Milyen új programok, pályázatok várhatók?
– Nemrég zárult az Erősödő Kárpát-medence program, melyre Horvátországból is sok pályázat érkezett. Idén meghirdettük a Jövő Nemzedéke programot, hiszen 2025 a jövő nemzedék éve a nemzetpolitikában. A cél: a gyermekek, fiatalok közösségeinek támogatása, identitásuk erősítése. Emellett szeptembertől újraindul a Kőrösi Csoma Sándor Program és a Petőfi Sándor Program is. Az előbbi a diaszpórában élő közösségeket támogatja ösztöndíjasokkal, az utóbbi a Kárpát-medence szórványvidékein segít, például néptánc, cserkészet, egyházi élet, hétvégi iskola szervezésével. Ezek a programok erősítik az anyaország és a nemzetrészek kapcsolatát is.
– Mivel lehetne a fiatalokat még jobban bevonni a közösségi életbe?
– Rengeteg jó példa van Kárpát-medence-szerte, érdemes egymástól tanulni. Én magam is egyházi ifjúsági szervezetekben nőttem fel: az önkéntesség hangsúlyozása és a felelősség kulcsfontosságú. Sok fiatal azért veszti el a kedvét, mert csak „segédmunkát” kap, de önállóan szervezni, dönteni ritkán engedik. Bátorítani kell őket erre is! A Jövő Nemzedék program kisebb összegek rendelkezésre bocsátásával például közösségi házakat, plébániákat tud felszerelni pingpongasztallal, csocsóval, vetítővel – ezek bevonzó erőt adnak. Ha már ott vannak, lehet nekik minőségi, élményalapú, de értékalapú programokat szervezni. Egy tábor, egy zarándoklat élményt ad és közösséget épít.
– Végül: mit üzenne a horvátországi magyar közösségnek?
– Hatalmas köszönet jár nekik a nemzethűségükért, azért, hogy óvják, ápolják, védik közösségeiket. Azt kérem tőlük, hogy tartsanak ki, számíthatnak ránk – ahogyan mi is számíthatunk rájuk.
