A Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége (HMDK) idén Pélmonostoron, a Liszt utcai kulturális központban tartotta magyar kultúra napi központi ünnepségét. Ezen a rendezvényen adták át a HMDK által alapított kitüntetést is, idén dr. Székely András Bertalan művelődésszociológus, nemzetiségkutató, szerkesztő részesült Ács Gedeon Életműdíjban.
A nemzeti himnuszok elődei fennkölt hangulatú versek és egyházi énekek voltak, amelyeket a 16. századtól kezdve Európa-szerte énekeltek a templomokban, és ezekből a dallamokból alakultak ki az egy-egy nagy közösségben énekelt néphimnuszok, majd szerencsés esetben a nemzeti himnuszok.
A magyarságnak a 19. századig nem volt nemzeti himnusza, Kölcsey műve előtt a katolikus magyarok nemzeti imaként a Boldogasszony anyánk című, valószínűleg a 18. század elején keletkezett egyházi népéneket énekelték, amelyet rendezvényünk kezdetén az Alfalusi Vegyes Kar és a sepsei Népdalkör előadásában hallhatott a közönség, valamint az „Ah, hol vagy magyarok tündöklő csillaga” kezdetű Szent István-éneket. (A reformátusok korábban a 90. zsoltárt énekelték himnuszként.)
Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én, Szatmárcsekén készítette el Hymnus című versének tisztázatát, amely huszonegy év múlva, Erkel Ferenc dallamával kezdett a magyar nemzet himnuszává válni.
1989 óta ez a nap a magyar kultúra napja is, amiről mi, horvátországi magyarok is minden évben méltóképpen megemlékezünk.
Az elmúlt években különbözőképpen ünnepeltük ezt a jeles napot, a HMDK a központi rendezvényén saját kultúregyesületeinek, tánccsoportjainak adott bemutatkozási lehetőséget, de ünnepeltük már a magyar általános iskolásokkal közösen, csatlakozva a Kárpát-medencei szintű versmondás mozgalmához, és volt, hogy színházi előadást tűztünk ki erre az alkalomra.
Az idei zenés-táncos műsort pedig videóbejátszásokkal tettük színesebbé. Az alkalmi műsorban ezúttal énekkaraink, az Alfalusi Vegyes Kar, a Sepsei Népdalkör és az újbezdáni Szivárvány Népdalkör, valamint a csúzai Csárdás néptáncegyüttes tagjai, Gettó Luca és Böjtös Dávid működtek közre.
Társadalomtudományi megközelítésben a magyar kultúra olyan értékek halmaza, amely generációról generációra öröklődik, és mint ahogy a kommunikációban is, szükség van hozzá átadóra és befogadóra. Csak közösségi létben létezhet, és az egymással való érintkezésben marad fenn.
Jankovics Róbert, a HMDK elnöke magyar kultúránk megtartásának, ápolásának a fontosságát hangsúlyozta ünnepi beszédében.
– Ez elsősorban a himnusz megszületésének a napja, másodsorban a magyar kultúra napja, a magyar kultúra ápolóinak a napja. Őket üdvözöltük, őket köszöntöttük ma itt, a horvátországi magyar közösségben. Nagyon büszkék vagyunk azokra az előrelépésekre, amelyeket az előző évtizedben tettünk meg a magyar kultúra ápolásának terén, a mai Horvátország területén. Ugyanis 2016-ban azt ígértük, hogy minden olyan egyesületünknek, amely valódi, érdemi munkát végez a magyar kultúra ápolása érdekéken, annak megfelelő működési körülményeket fogunk biztosítani. Ez a nagyszerű vállalásunk most már célegyenesben van, hiszen majdnem minden működő magyar egyesületnek saját tulajdonában van székház, ami az egyik feltétele annak, hogy még nagyon sok évig ünnepelhessük a magyar kultúra napját is – nyilatkozta Jankovics Róbert, aki azt is hangsúlyozta, nagyon fontos a magyar nyelv megtartása, és nyomatékosította, hogy mindannyiunknak tennünk kell azért, hogy magyar közösségeinkben a jövőben is ünnep lehessen kultúránk napja.
Az ünnepi műsor nemcsak a múlt megőrzéséről, hanem a jövő építéséről is szólt, hiszen azt is bizonyította, hogy kultúránk értékei élőek és értékesek a horvátországi magyar nemzetrész számára is.
Az eseményen részt vett Magdó János eszéki magyar főkonzul és Palizs-Tóth Hajnalka, az Economica Hungarica Alapítvány (Eszék) igazgatója is.
Ács Gedeon életműdíj dr. Székely András Bertalannak
A HMDK elnöksége legutóbbi ülésén úgy döntött, hogy idén Székely András Bertalan művelődésszociológust, nemzetiségkutatót részesíti Ács Gedeon-díjban, aki a horvátországi magyarság érdekében végzett munkájáért érdemelte ki a HMDK és magyar közösségünk elismerését.
A méltatás után Jankovics Róbert nyújtotta át az Ács Gedeon arcmását is magában foglaló plakettet.
– Nagyon jóleső érzés, hogyha valami olyan odafigyelés történik, ami valóban több évtized munkáját díjazza, mert kétségtelenül ezt a horvátországi magyarságért tett erőfeszítéseim alapján kaptam, de ugyanakkor egységes Kárpát-medencében gondolkodom. Számomra nagyon-nagyon fontos a bácskai, a baranyai, a muravidéki magyarság. Felvidéki, kárpátaljai, erdélyi kutatási témáim is voltak, vannak, és fejtek ki erőfeszítéseket az ő érdekükben is. És hát nincs kétféle mérce, tehát a magyarországi nemzetiségekre is oda kell figyelni, és ugyanolyan nagyvonalúnak lenni az ő igényeik kielégítésében is, mint a határon túli magyar ügyekben – mondta lapunknak a díjazott.
Székely András Bertalan méltatása
A rendezvényen elhangzott, hogy a művelődésszociológus, nemzetiségkutató, szerkesztő Székely András Bertalan Budapesten született 1952-ben. Az előző generációknak és családtagjainak a gyökerei szerteágaznak a Kárpát-hazában, és mind katolikus, mind református őseire büszke.
Már a 80-as években az Országos Széchényi Könyvtár mellett működött Magyarságkutató Intézet tudományos munkatársaként intézeti feladata volt a vajdasági, horvátországi és szlovéniai magyarság társadalmi/kulturális viszonyainak a vizsgálata, így már akkor kutatott a Drávaszögben és Kelet-Szlavóniában.
1989-től részt vállalt a kisebbségpolitikai rendszerváltásban az akkori Miniszterelnöki Hivatal, majd 1990-től a Határon Túli Magyarok Hivatala kormánytisztviselőjeként. Ő szervezte meg és vezette a HTMH délvidéki főosztályát, ahol 1996-ig dolgozott. Munkájának részét képezte a magyar–horvát kisebbségvédelmi nyilatkozat, valamint kisebbségvédelmi egyezmény előkészítése is. Kutatóként részt vett a magyar–horvát közös nemzetiségkutatásban. A már a háborús történéseket és következményeket magában foglaló látleletét a Horvátországi Magyarság című folyóirat három részben közölte.
Folyamatos kapcsolatot tartott a baranya-szlavóniai magyar menekültekkel, gondjaikat közvetítette az illetékes kormányszervek felé. E minőségében részt vett a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház alakuló ülésén.
1998-tól 2015-ig a magyar kormány mindenkori nemzetiségekért felelős részlegén, így a magyar–horvát kisebbségi vegyes bizottság tagjaként nemcsak a magyarországi horvát, hanem a horvátországi magyar igények kielégítését is szem előtt tartotta. 2015-ben az Emberi Erőforrások Minisztériuma közigazgatási főtanácsadójaként vonult nyugdíjba.
2000-2009 között kezdeményezte és vezette a Budapest-Fasori Református Egyházközség tíz Kárpát-medencei Református Honismereti Gyermektáborát, bevonva kezdettől fogva Csúza gyülekezetét. 2007-től feleségével kiépítette Isaszeg városának négy testvértelepülési kapcsolatát, közülük az első megállapodást Csúzával, illetve a Hercegszőlősi járással kötötték.
A testvértelepülési kapcsolat mellett az isaszegi református gyülekezet külön testvérgyülekezeti megállapodást kötött a csúzaiakkal, amelynek eredményeként a lelkipásztorok több ízben szolgáltak azóta egymás templomaiban, a gyülekezeti tagok pedig ellátogattak a másik egyházhoz, részt vettek a rendezvényeiken. 2009-ben feleségével sikeresen pályázott Isaszeg önkormányzata nevében az Európai Bizottsághoz a Testvértelepülések I. Fesztiválja megrendezésére. Az egyhónapos rendezvénysorozatot fesztiváligazgatóként fogta össze, amelynek hagyományőrző, kulturális, irodalmi és képzőművészeti, tudományos, egyházi, gazdasági programjain többek között Pacl-Ábri Judit, Varga György, Kollár Lajos és Dobó Lilla képviselte a csúzaiakat.
Folyamatosan követi a horvátországi magyar fejleményeket többek között a hetilap és a világháló tanulmányozásával, kapcsolatot tart közéleti, tudományos és egyházi személyiségekkel. 2013-ban a Horvátországi Magyar Pedagógusok Fóruma és a Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesületének közös eszéki tudományos tanácskozásának társzervezőjeként és előadójaként tevékenykedett.
Az őt ismerők, a vele kapcsolatban levő horvátországi magyar emberek, tisztségviselők számtalanszor meggyőződhettek párját ritkító segítőkészségéről, empátiájáról. Szervezetünk alapító tagjai pedig arról is, hogy belső iránytűje csalhatatlan: 1992 februárjában a szülőföldjüket elhagyni kényszerülő drávaszögi-szlavóniai magyarokat önszerveződésük útjának a kezdetén hathatósan támogatta kormánytisztviselőként is, egy percig sem tétovázott, amikor választania kellett az akkori horvátországi magyar szervezetek erőforrásait bitorló és a valódi érdekképviseletet megteremteni akaró vezetők között, így neki is köszönhetjük, hogy a következő esztendőben hivatalosan is megalakulhatott a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége.
Értékteremtő tevékenységét nemcsak mi, horvátországi magyarok tapasztalhattuk meg, hanem más közösségek, szervezetek is: 2004-ben a Magyar Kultúra Lovagja lett, 2006-ban Gyulai Pál-díjat kapott, 2008-ban Pro Etnographia Minoritatum emlékérmet vehetett át, 2008-ban a Történelmi Vitézi Rend tagjává választották, 2022-ben pedig a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést vehette át.
Köszönjük, hogy a HMDK által 1997-ben alapított díj elfogadásával és személyes átvételével megtiszteli közösségünket! – mondta Varga József, a rendezvény műsorvezetője.
Köszönetmondás
A díjazott megköszönte a kitüntetést, a következőket mondta: „Hálásan köszönöm a felterjesztőknek és a HMDK vezetőségének, hogy megtiszteltek a Kossuth tábori papjának, csúzai lelkésznek a nevét viselő díj odaítélésével. Az elismerés kötelez arra, hogy a jövőben is az eddigi szellemben szolgáljam az Önök és a többi nemzetrész, az egyetemes magyarság érdekeit. Hiszen Szabó Dezső imperatívusza szerint „minden magyar felelős minden magyarért”. Wass Albert pedig ezt véste a szívünkbe: „Percre se feledd, hogy testvéred minden magyar, bárhol is éljen.”
