A közösségi élet az elmúlt fél évszázadban nagy átalakulásokon ment át. Sajnos egyre kevesebben tudják, hogy egykor milyen nagy jelentőséggel bírtak a társas események. És hogy ezekben a legnagyobb szerepe és felelőssége a tanítóknak volt. Ilyen tanító, tanár Várdarócon Kedves László is, aki nagyon sokat tett a faluközösség kialakításáért, ahol négy évtizeden keresztül gyakorolta hivatását.
Kedves tanító bácsit mostanában ritkábban látni a faluban, pedig egy-két évvel ezelőtt még sokat furikázott kis fehér „Fityójával”, így gyakran összefutottunk vele a bolt előtt vagy a vasárnapi focimeccsen. A falu rendezvényeinek is hűséges látogatója volt, és egykori tanítványainak osztálytalálkozóján eddig rendszeresen megjelent. Ha megkérték, szívesen beszélt életének korábbi mozzanatairól is.
Viszontagságos út a diplomáig
Kedves László 1927-ben Karancson látta meg a napvilágot, ott járt elemi iskolába is. Harmadik osztályos koráig magyar tagozaton tanult, majd miután a tanítójuk nyugdíjba vonult, annak ellenére, hogy az iskolában 47 magyar diák volt, bezárták a magyar tagozatot.
Erre még ma is tisztán emlékszik. Bejött hozzájuk a tanfelügyelő, és megpróbálta megmagyarázni, miért nem tanulhatnak anyanyelvükön. A diákokat sorra felszólította, és megkérdezte a nevüket, majd kijelentette, hogy a szláv és német nevűek nem tarthatnak igényt magyar nyelvű oktatásra, a tiszta magyar nevűek így 27-en maradtak, amire a tanfelügyelő azt mondta: „Látjátok, gyerekek, 27 diákért nem tarthatunk fenn magyar iskolát.”
Így a továbbiakban szerb nyelven kellett Karancson tanulnia, az 5. osztálytól pedig Eszékre, később Zomborba járt. Majd a bajai tanítóképzőben folytatta tanulmányait, amit a háború miatt nem tudott befejezni, mert besorozták. 1945 februárjában szerelt le, és mindjárt be is iratkozott az eszéki tanítóképzőbe, ahol a viszontagságok után 1948-ban végzett. Ugyancsak Eszéken fejezte be később – oktatási tevékenysége mellett – a matematika–fizika szakot.
Tanítói pályafutása
Tanítói pályafutását Keskenyerdőn kezdte, 70 diákja volt a magyar tagozaton. Egy-egy padban öt gyerek is ült. Ma el sem képzelhető, hogy milyen munkakörülmények között kellett dolgoznia, de fiatal és lelkes tanítóként ez egyáltalán nem számított. Sok olyan diákja is volt, akik nem magyar anyanyelvűek voltak, a szüleik mégis inkább a magyar tagozat mellett döntöttek. Közülük többen is sikeresen elvégezték a középiskolát, majd az egyetemet. Keskenyerdőn nemcsak tanító volt, a művelődési élet mozgatója, szervezője is. Színdarabokat is betanított, amit nemcsak helyben, hanem más településeken is bemutattak. 1951-ben került Várdarócra, itt is 70 diák tanult, de már ketten oktatták őket, ami könnyebbséget jelentett. Igaz, kezdetben csak egy tanterem állt a rendelkezésükre, így délelőtt és délután is tanítottak, később pedig egy harmadik műszakot is vállalnia kellett, mert a kolléganője szülési szabadságra ment. Majd amikor Keskenyerdőn beindult a konzervgyár, amelyhez egy kertészet is tartozott, olyan fiatal lányokat alkalmaztak, akik nem tudtak írni-olvasni, így számukra továbbképzést szerveztek – ott is vállalnia kellett az oktatást. Így összesen 200 diákja lett!
Persze a közművelődés szervezéséből itt is ki kellett vennie a részét, Bocskoros Imrétől ő vette át a kultúregyesület vezetését. Tisztában volt vele, hogy a faluban folyó művelődési élet fellendítése által, színdarabok, rendezvények szervezésével lehetőség nyílik a fiataloknak anyanyelvük ápolására, szókincsük bővítésére.
Az oktatás és a művelődési élet mellett nagy szerepet játszott az életében a sport is, Várdarócra kerülése óta folyamatosan tagja a sportegyesületnek, eleinte focizott a csapatban, később pedig a vezetőségben dolgozott, és a mai napig lelkes támogatója az egyesületnek. Amíg egészsége engedte, egyetlen várdaróci focimeccsről sem hiányzott.
Központi magyar iskola Laskón
Nagy szerepe volt a tanítás minőségének javításában is. Az Alfalukban tanító kollégákkal összefogtak, és szakosították magukat. Mindenki a képessége és hajlama alapján választott tantárgyat tanította. Ez alapján iratkoztak be a főiskolára, ahol a legtöbbjük oklevelet szerzett. Már említettük, hogy Kedves tanító bácsi matematika–fizika szakos tanár lett.
Kezdetben nem a diákok utaztak egy-egy központba, hanem a tanárok járták a környező falvakat. Ők kezdeményezték és vezették be a három községben a felső tagozaton a tantárgyak szerinti oktatást is. Majd Kéry Lajos kollégájuk kieszközölte, hogy Laskón – elsőként Baranyában – 1961-től központi magyar iskolát hozzanak létre. Egy öreg iskolabuszt is vásároltak, amely a termelőszövetkezet embereit szállította az eszéki piacra, a tanulókat pedig Várdarócról és Kopácsról Laskóra. Később sikerült elérniük, hogy a járás vegyen egy új iskolabuszt, hiszen ekkor már 240 diákja volt az iskolának a három faluban összesen.
1963-ban a fiatalon elhunyt Kéry Lajos utódaként lett az intézmény igazgatója. Két évig megbízott igazgató volt, majd 16 évig főállásban vezette az iskolát. Ez idő alatt folyamatosan dolgozott a jobb munkafeltételek, körülmények megteremtéséért. Tudta, eredményt csakis egy összetartó és odaadó tantestülettel, válogatott, képzett kollégákkal lehet elérni. A diáklétszám fokozatosan nőtt, háromszázra emelkedett, bővíteni kellett az iskolát. A szomszédos épületben levő volt anyakönyvi hivatalból és postahelyiségből alakítottak ki – nagy erőfeszítések árán – újabb tantermeket, és a két épületet egy folyosóval is összekötötték. Az új körülményeknek, az egységes tantestületnek, az iskolában folyó igazi műhelymunkának köszönhetően a növendékek a járási és köztársasági versenyeken is átlagon felül teljesítettek, és az intézmény diákjai könnyen felvételt nyertek bármelyik középiskolába.
Vallja, hogy nevelőként a tanítványok tudásvágya, igazgatóként a tantestület munkakedve lelkesítette a legjobban. Örömmel nyugtázta az elért eredményeket. Büszke rá, hogy diákjai között kiváló orvosok, mérnökök, lelkes pedagógusok vannak. Nincs nagyobb öröme annál egy igazi pedagógusnak, mint amikor sikerül megalapoznia sok-sok sikeres ember tudását.
{fcomments}
