Asszimiláció, árulás és napi küzdelmek

133

Múlt héten, a HMDK huszadik évfordulójára készülő jegyzetem írása közben több olyan kérdés is kavargott bennem, amelyeket már nem tudtam kifejteni a terjedelmi korlátok miatt. Kezdjük talán az asszimilációval, mostanában ez foglalkoztat a legjobban. Miért akarják magyar szülők a gyerekeiket mindenáron beolvasztani azzal, hogy nem magyar iskolába íratják őket? Miért fosztják meg gyermekeiket attól, hogy megismerjék saját történelmüket, íróikat, költőiket, hogy saját nyelvükön olvashassanak olyan rendkívüli regényeket, mint az Egri csillagok vagy A Pál utcai fiúk?
Miért választanak az emberek olyan magyar vezetőket, és hallgatnak rájuk akár iskolaügyben, akik saját maguk nem tartották fontosnak, hogy magyar iskolába írassák gyerekeiket? Akiknek az unokái már nem beszélik anyanyelvünket.
Miért akarna horvát nyelvű lapot kiadni egy magyar érdekvédelmi szervezet? Talán nincs, aki olvasná irományaikat? A Képest legalább kétezren olvassák hetente! Nekik már az sem fontos, hogy magyarul fogalmazzanak meg dolgokat? Lehet, hogy vezetőik könnyebben megértik a horvát nyelvű szövegeket?
Kik ezek, akik annyi kárt okoztak a horvátországi magyar ügynek az elmúlt tíz évben, olyan folyamatokat indítottak el, amelyek sajnos már visszafordíthatatlanok? Marslakók, akik tudatosan ártanak, vagy csak sima szélhámosok, akiket a pénz és a hatalom megszerzése/megtartása vezérel, nem holmi közösségi célok, értékek? Saját kérdésemet megválaszolva: ők azok az etnobiznisszel foglalkozók, akik pénzért magyarok akarnak lenni, nagyon magyarok, ha nincs más választás, és most is épp a pénzük után loholnak!
A minap megdöbbentett az, amiről az egyik pedagógus számolt be: az egyik magyar iskola horvát tagozatán tanuló gyerek azt mondta a tanárnak, hogy jövőre már nem kell neki magyart tanítania, mert bizony megszűnik a magyar tagozat. Mérhetetlenül ostobák azok a szülők, akik ilyennel traktálják otthon a gyereket. Tényleg azt hiszik egyesek, ha horvát igazgatót választanak, akkor majd megszűnnek sorra a magyar tagozatok? Hát ha ez így is történne – de nem fog -, az iskola is megszűnne igazgatóstul, pedagógusostul, titkárnőstül – hadd ne soroljam tovább. Hozzácsapnák az intézményt valamelyik horvát iskolához, és maximum alsó tagozatként működne tovább két tanítóval meg egy takarítónővel. Senki nem fog egy egész iskolát fenntartani három-négy fős osztályokkal, ez csak a kisebbségek kiváltsága. És addig, amíg egy szülő is lesz, aki magyar tagozatra íratja a gyerekét, az iskola marad. És ennek azoknak is örülniük kellene, valamint karöltve harcolniuk a magyar oktatásért, akik nem magyar tagozatokon tanítanak, mert nekik is addig lesz munkájuk, amíg a magyar  pedagógusoknak.
Tudom, hogy az ilyen és hasonló eszmefuttatások mérhetetlenül felbőszítenek egyeseket. Ezért ők mindent meg is tesznek, hogy elnémítsanak bennünket. Hiábavaló próbálkozásaik, hogy minden kezdeményezésünket lekoppintsák, ugyanakkor érveinket megcáfolják, sorra dugába dőlnek. Nem szeretném minősíteni egyik sajtóorgánumukat sem, hiszen szakmai szempontból nem is igazán lehet, de érdekes például, hogy az elmúlt tíz-egynéhány évben, amióta léteznek, miért cserélődtek le munkatársaik, és miért megy el már a harmadik főszerkesztő is a lapjuktól? 
Ha energiáinkat, amelyek sajnos végesek, nem holmi harcokra, napi küzdelmekre fordítanánk, ha a többség is feltenné magának ezeket a kérdéseket, és felelősségteljesen döntene a válaszok tudatában, legyen szó iskolaigazgatóról, parlamenti képviselőről vagy akár egy szervezet elnökéről, lehet, hogy tíz év múlva még lesznek magyar iskoláink, magyar sajtónk, és akár megálljt is parancsolhatnánk az asszimilációnak!