Béla mindig azt hitte, hogy boldog házasságban él egy csodálatos nővel, Etelkával, akivel szerették egymást. Aztán 82 éves korában megtudta, hogy az egész élete hazugság volt, szemfényvesztés, és hogy egyáltalán nem ismerte a feleségét. Hatvan éve voltak házasok, amikor a neje egy hirtelen szívrohamot követően meghalt. Béla teljesen összetört.
Etelkát akkor vette feleségül, amikor 22 éves volt, azóta ez a nő volt a mindene.
Mindig is szerettek volna gyereket, és a húszas éveik végén elérkezettnek látták az időt, de sajnos nem sikerült. Az orvosok azt mondták, hogy Etelkának olyan egészségügyi problémái vannak, amelyek miatt nem eshet teherbe.
Béla javasolta az örökbefogadást, de a felesége a hatalmas csalódás után azt mondta, hogy ő nem tudná szeretni más gyerekét. Béla belenyugodott, és a feleségének szentelte egész életét. Szerette a testvére gyerekeit, de felesége nem szívesen töltötte az időt velük. Arra hivatkozott, hogy ez arra emlékezteti, amit ő nem kaphatott meg az élettől.
Úgy élték le az életüket, hogy arra nem is gondoltak, mi lesz akkor, ha esetleg valamelyikük egyedül marad.
Béla nehezen viselte a magányt. A jó szomszédok és a testvérek a helyzetét nem túl sűrű látogatásokkal tették elviselhetőbbé.
Etelka halála után hónapok teltek el, amíg rászánta magát, hogy összecsomagolja a holmiját. A ruháit elajándékozta, úgy gondolta, felesége is ezt szeretné. A szekrényben való rakodás közben egy kis doboz akadt a kezébe, amelyek apró emlékeket őriztek.
Egy felbontott levelet is talált, ami neki volt címezve. Csodálkozott, hiszen soha nem voltak olyan távol egymástól, hogy levelet kellett volna írniuk egymásnak.
A levelet Irma, az első szerelme írta. Egy félreértés választotta szét őket – amikor azt látta, hogy a barátja úgymond a karjaiban tartja a lányt, annyira felháborodott, hogy rögtön szakított vele, és meg sem akarta tudni, hogy mi is történt valójában. Etelkát pedig éppen akkor ismerte meg, és gondolkodás nélkül feleségül is vette. Azt hitte, hogy ez a legjobb döntés.
Elkezdte olvasni a levelet.
„Amikor a barátod átölelt, csak vigasztalni akart, amikor neki elárultam, hogy terhes vagyok.”
Nagyon fiatal volt, és nem tudta, hogy Béla hogyan reagálna a dologra, ezért neki el sem mondta. Egy gyönyörű kisfiút szült, és elhatározta, hogy minden nehézség ellenére is a legnagyobb szeretetben fogja felnevelni. Béla közben megnősült, Irma ezt tiszteletben tartotta. Azonban a szervezetét egy halálos betegség támadta meg. Az orvosok kevés időt jósoltak neki. Pánikba esett, kisfia, Tomi mindössze hatéves volt. Akkor szánta rá magát a levél írására, hogy Bélával tudassa, a közös kisfiuk egyedül fog maradni. Arra kérte, hogy feleségével fogadják örökbe és neveljék fel. A levélre nem érkezett válasz, mert Etelka vette azt át, és eltitkolta Béla elől az igazságot. Ez akkor történt, amikor az örökbefogadásról vitatkoztak.
Béla szemeit elöntötte a könny. Nem értette, hogy a felesége hogyan tehette ezt vele. Nem lehetett apa, aki felnevelte volna a saját fiát, aki valószínűleg azzal a tudattal él, hogy ő elhagyta. Etelka féltékenysége megfosztotta a fiától. Ezért kerülte állandóan a gyerekeket. Béla törölte az agyából, a lelkéből Etelkát, aki talán soha nem is létezett…
Testvére segítségével megkereste hatvanéves fiát, aki nagyon hasonlított Irmára, de a mosolya, a szeme olyan, mint az apjáé. Mindketten ki voltak éhezve az apa-fiú kapcsolatra. Tomi és családja szívükbe zárták a későn megtalált édesapát. Bélának így most már három unokája és két dédunokája van. Nem hitte volna, hogy öreg napjait új családja „fiatalítja” majd meg. Próbálta elfelejteni a nyomasztó dolgokat, és szeretné visszalevő éveit boldogságban és családi körben megélni.
A cikk az elektronikus média többféleségének és különbözőségének fejlesztéséről szóló Alap által került társfinanszírozásra.
