Olga a karácsonyi bejgli maradékát rágcsálta, próbálta az ízével felidézni az elmúlt ünnepek hangulatát. Még mindig végigfut a hideg a hátán, ha az előkészületekre gondol. Egy hétbe telt neki a bevásárlás. A legnagyobb gondot az ajándékozás okozta. A gyerekek felnőttek, nem lehet már kisautót, babát venni, ezeknek valamikor nagyon örültek. Különböző ízlésük miatt ruhanemű sem jöhetett számításba. Akkor marad a pénz a borítékba – de hát olyan sokan vannak. Hiába volt karácsonyi pénz, sehogyan sem futotta belőle az összes költségre. Mindennap teli szatyrokkal ért haza, és nézte a listát, hogy még mi hiányzik. A karácsonyi vacsora a megszokott fogásokból fog állni. De a sógornője is bejelentkezett, neki nem volt kedve a sütés-főzéshez. Mennyivel könnyebb lenne, ha csak egy rövid családi látogatásra, beszélgetésre redukálnák az ünnepet. Persze örül a szép nagy családjának, csak hát az egész teher az ő vállát nyomja.
Mire megterített, felszolgálta a vacsorát, már kedve sem volt enni, meg ha jól körülnézett, neki még teríték sem jutott. Mégis elégedett volt, hiszen a többiek csak dicsérték a sok finomságot. Végre ágyba került, de akkor sem tudott pihenni, mert az járt a fejében, hogy pár nap, és itt az év vége.
Az ő lakásukat tartották legalkalmasabbnak a szilveszteri buli megtartásához. Ő a batyuzást javasolta, de leszavazták, hiszen malacot kell sütni ilyenkor. Szerencsére ezt a férje megoldotta, de hát újra át kellett rendezni a lakást, süteményt meg sós rudacskákat sütni.
Már a kedve is elment az ünnepléstől, mire felvette a ruháját, hogy ő is nézzen már ki valahogy, mint a többiek, akik csak a készre jöttek. Nem volt ideje fodrászhoz sem menni, így csak gyorsan beszárította a frissen mosott haját.
Azt hitte, hogy majd lesz ideje egy kicsit ellazulni, míg a többiek táncolnak, de mindig valamiért fel kellett állni, ha kértek valamit a vendégek – mégis csak ő volt a háziasszony. Alig várta, hogy éjfél legyen, azt sem bánta már, hogy egy évvel idősebb lett, de hajnali háromig ki kellett tartania. Mindenki jól érezte magát, csak rajta látszott a fáradtság. Egy napja maradt csak, hogy megpihenjen, hiszen másodika már munkanap.
Ez lett volna az „ünnep varázsa”, amit egész évben várni lehet? Hiszen az advent is a várakozásról szól, csak hát ő kimarad belőle, hogy a karácsonyra tudjon készülni. És ez így volt tavaly, sőt azelőtt sem volt másként, csak hát mégis fiatalabb volt. Még a bejgli is kifordul a szájából, ha eszébe jut mindaz, ami az ünnep kapcsán rászakadt. De majd elfelejti, és hálát fog adni a sorsnak, hogy képes volt minden feladatnak megfelelni. Most már csak arra fog gondolni, hogy a következő ünnepet is erőben és egészségben érje meg.
A cikk az elektronikus média többféleségének és különbözőségének fejlesztéséről szóló Alap által került társfinanszírozásra.
