A család a nagymama 80. születésnapját ünnepelte. A finom vacsora tálalva, és már a torta is az asztalon díszelgett. Mindenki elfoglalta a helyét, csak Robi hiányzott még, aki már órák óta Peti barátjával nyomkodja a gép billentyűit.
– Gyertek, fiúk, vacsorázni! – szólt be anya kedvesen a szobába. Peti fel is állt, de Robi ráförmedt az anyjára, hogy hagyja őket nyugodtan játszani. Különben sem éhes.
Az anya rosszallóan ingatta a fejét.
– De hát, Robikám, ez ritka alkalom, amikor együtt van a család. Nem élünk örökké, nagyi sem fiatal már.
– Éppen ezért nem vagyok hajlandó hallgatni az örökös panaszkodást. Azt sem, hogy kinek mije fáj, ki milyen gyógyszert szed… ebből elegem van – kiabált Robi. Anyja megütközve hallgatta kamasz fia kirohanását.
– Elfelejtetted, hogy a nagyanyád ölében nőttél fel? Minden segítséget megadott nekünk, amikor szükség volt rá. Ez most az ő napja. Neked is tiszteletben kéne tartanod!
– Az már régen volt! – vágta rá Robi. – Az az idő már elmúlt. Alig várom, hogy tizennyolc éves legyek, hogy lelépjek innen, mert már nem bírom elviselni a sok utasítgatást. Gyere, Peti, menjünk hozzád, ott legalább nem zavar bennünket senki!
Fogta a kabátját és elviharzott Petivel.
Anyja könnyes szemmel rezzent meg a becsapódó ajtótól.
Petiéknél tényleg nyugalom volt. Nem volt otthon senki.
– Majd rendelünk pizzát, az is megteszi – mondta Robi, miután látta, hogy üres a konyha.
Peti kicsit zavarban volt, de őszintén elmondta, mennyire nem tetszik neki, ahogy barátja a szüleivel viselkedik.
– Robi, te aztán nem tudod megbecsülni, amid van. Látod, én a nagynénimmel élek, aki soha nincs itthon. Ritkán is főz és keveset törődik velem. Nyolcéves voltam, amikor a szüleim autóbalesetben meghaltak. Hogy ne kerüljek állami gondozásba, a nagynénim vállalt el. Én mindent megtennék, ha újra a családommal élhetnék. Elég idős voltam ahhoz, hogy felfogjam, mekkora tragédia ért. Én csak álmomban járok vissza a régi életembe. Te pedig nem tudod megbecsülni, amid van – fakadt ki Peti.
Robi némán hallgatta barátja vallomását, és még a szeme is könnybe lábadt. Hálás volt a barátjának, hogy rámutatott, milyen érzéketlenül bánik a szüleivel.
– Gyere, Peti, menjünk vissza hozzánk, hátha maradt a vacsorából – mondta Robi.
A család örömmel fogadta őket. Egyébként meg várta őket a két üres teríték.
Robi szégyenkezve ugyan, de bocsánatot kért és megígérte, hogy igyekezni fog jobb fiú lenni.
A szülők megértően ölelték át a lázadó kamaszt, és mintha semmi sem történt volna, vidáman folytatták a vacsorát.
A nagymama is hálás volt, hogy ez a nap most róla szól, és Robival együtt fújták el a születésnapi gyertyát.
A cikk az elektronikus média többféleségének és különbözőségének fejlesztéséről szóló Alap által került társfinanszírozásra.
