Olga és Géza házassága már tíz éve jól „működött”. Alapszabálynak tartották, hogy mindig őszinték legyenek egymáshoz. A két gyerekük születése utáni hullámvölgyeken is túl tudtak jutni.
Aztán egy utazás felkavarta az életüket. Géza céges hétvégére ment, ahogy minden évben. Most egy wellness-hotelben lazítottak. Olga már megszokta ezeket a kiruccanásokat, és nem is szokta zavarni Gézát, esetleg pár szó erejéig. Szombat este még beszéltek, aztán vasárnap semmi válasz az üzenetekre.
Olga éppen az ebédet készítette, a gyerekek moziba mentek. Hirtelen Géza lépett be az ajtón, és elsírta magát.
– Megcsaltalak – mondta. Ennyi. Se köszönés, semmi, csak ez az egy szó.
Olga úgy érezte, mintha gyomron vágták volna. Nem akart semmit, pláne nem beszélgetni. Nem akart tudni semmit, azt se, hogy kivel és hogyan.
Géza pedig nem tágított és mondta, mondta, hogy mi történt. Mint kiderült, nem is volt igazi megcsalás – de ez már nem változtatott semmin. Szinte semmire sem emlékezett, ő nemigen szokott inni, nem is bírja az alkoholt. Rémlett neki, hogy csókolóztak a medencében mindenki szeme láttára.
A gyerekek közben megérkeztek, és mintha semmi sem történt volna, elfogyasztották a vasárnapi ebédet. Ők közben a gyerekek beszámolóját hallgatták.
Olga továbbra is úgy érezte, hogy jobb lett volna, ha Géza nem mond el semmit. És ha csak tényleg annyi történt, nem kellene botrányt csinálnia. De azóta másként néz a férjére. Beszélnek egymáshoz, de Olga úgy érzi, eléggé eltávolodtak egymástól. Tudják persze, hogy az idő mindent begyógyít, meg azt is, hogy nincs lehetetlen, ha két ember szereti egymást. Ha mindez igaz is, a miértekre még sincs válasz.
Mindketten számtalanszor felteszik maguknak a kérdést, hogy megérte-e őszintének lenni? Mintha egyre jobban hajlanának az igen felé. És többet már nem beszélnek róla.
A cikk az elektronikus média többféleségének és különbözőségének fejlesztéséről szóló Alap által került társfinanszírozásra.
