Andris nagymamájának, Julika néninek a születésnapjára készülődött a család. Abban egyeztek meg, hogy közösen vesznek neki ajándékot. Mint kiderült, a választás egy gyógyszeradagolóra esett.
Klári meghökkenve nézett Andrisra, aki mindennél jobban ragaszkodott a nagyanyjához.
– Komolyan ezt akarjátok odaadni neki?
Andris csak a vállát vonogatta, „mégis mit kéne venni, aminek örülne egy idős asszony?”
Klári nem is várta el, hogy azon kezdjen gondolkodni, hogy az illető ünnepelt anya, nagyszülő, de mégis nő.
Elkezdte ötletekkel bombázni, amiken Andris csak jót nevetett. Ugyan minek neki retikül, amikor járókerete van? Igen, Julika járókeretre szorul. Egyre nehezebben mozog, de ragaszkodott az önállóságához. Gondozta a virágait, játszott az unokákkal, sütéssel és főzéssel is elbíbelődött.
Hamar elfáradt, többször meg kellett állnia pihenni. Ilyenkor zihálva, pihegve ücsörgött pár percig.
Olyan volt, mint minden átlagos idős ember. De ha a test megöregszik, akkor már nem számít nőnek vagy férfinak?
Klári csodálkozott, hogy a családja miért nem látja azt, amit ő. Hogy Julika néni milyen akkor, amikor belefeledkezik a ház körüli virágok gondozásába. Amikor olyan önfeledten játszik a kicsikkel, hogy elfeledkezik még a járókeretről is.
A születésnapjára Klári végül titokban saját ajándékot vett neki: egy vékony kis ezüst nyakláncot, hozzáillő medállal. Azonnal viselni akarta, bár a bekapcsoláshoz már segítségre szorult. Megbeszélték, hogy az ajándék maradjon az ő titkuk.
Ünnepi alkalmakkor Klári még parfümöt és díszes sálat ajándékozott neki. Csupa apróságok, de mégis olyasmi, aminek minden nő örülne.
Andris rokonainak valóban nem volt őszinte a mosolya, de már Klári nem törődött vele, csak azzal, hogy Julika milyen örömmel mutogatja körbe az ajándékait.
Mitől függ, hogy valaki igazi nőnek számít-e? Valóban csak addig tart mindez, míg az ember bőre feszes és a teste kívánatos?
Bármilyen kegyetlenül hangzik is, valóban nem fog bennünk vágyat ébreszteni egy élettől gyűrött arc. Ha azt mondjuk, nő, férfi, valamiért egy fiatal, életerős alak képe úszik be a gondolataink közé.
De amikor önfeledt pillanatában látni egy idős embert, akkor mindenki azt érezheti, csak a test az, ami változik.
Ha szerencsések vagyunk, a szellemünk fiatal marad.
A szem éppúgy csillog, mint húszéves korban, még akkor is, ha mély szarkalábak ölelik körül. Egyre kevesebb elismerő pillantást kapunk a másik nemtől, és eljön az az idő, amikor már senki nem fog utánunk fordulni az utcán. A mosoly és a tekintet azonban nem változik. Amíg ez így van, addig az igazi nő fel fogja tenni azt az ezüstláncot. Vállára a színes kendőt, és nem a gyógyszeradagolóban fog gyönyörködni.
A cikk az elektronikus média többféleségének és különbözőségének fejlesztéséről szóló Alap által került társfinanszírozásra.
