Tibor és Rózsa boldog házasságban éltek 35 éven keresztül. Két gyermekük született, egy fiú és egy lány, akik teljessé tették az életüket. Mindkettőjük már családot alapított. Megelégedve gyönyörködtek bennük.
Nyugdíjaztatásuk után elhatározták, hogy egy kis családi vállalkozásba kezdenek. Nem is gondolták, hogy sikeres lesz a befektetésük. Soha annyi pénzük nem volt, és soha nem éltek olyan gondtalanul. Biztonságban érezték magukat, és a gyerekeket is tudták segíteni.
Tibor úgy érezte, eljött az ő ideje, szabad és boldog akart lenni. Új autót vett, öltözéke is megváltozott, hiszen üzleti tárgyalásokra járt. Úgy gondolta, egyszer élünk, ki kell használni.
Ebben a szabad forgatagban ismerte meg Líviát – olyan volt ez a nő, akiről csak álmodhatnak a férfiak.
Teljesen elvesztette a fejét. Nem is számított arra, hogy őszülő fejjel még lehet szerelmesnek is lenni.
Eltávolodott a családjától. Lívia pedig a jól szituált férfinak azt mondta, hogy csak a házasság jöhet számításba – váljon el a feleségétől. Tibor mintha csak most döbbent volna rá, mi is történik. Egyébként Lívia szülei is csak ezt a „megoldást” tartották elfogadhatónak. Nem volt mit tennie: beadta a válókeresetet.
Felesége értetlenül állt a helyzet előtt. Naivan hitt a férjében – észrevette ugyan, hogy megváltozott, de ezt mind a jólét számlájára írta.
A férje bevallotta, hogy szerelmes. Látta, hogy öregedő férjét elcsábították. Kezdte már sajnálni is. Összecsomagolta a legszükségesebb holmiját, és ő hagyta el a családi fészket, nem akarta, hogy a tárgyakhoz fűződő emlékek még nagyobb fájdalmat okozzanak neki. A gyerekek is megpróbálták apjukat meggyőzni, hogy gondolkozzon józan ésszel, de mindhiába.
Gyorsan lezajlott a válás körüli papírmunka. Még békéltető tárgyalásra sem került sor. Tibor annyira belebonyolódott az ügyintézésbe, hogy észre sem vette, hogy már a házassági papír van a kezében.
Lívia és a szülők kérésére pazar lakodalmat csaptak, hiszen pénz volt, és Lívia is először volt mennyasszony. Tibor pedig úgy érezte magát, mint egy mesebeli királyfi…
Fiatal felesége mellett még a derékfájás sem kínozta. Mintha újjászületett volna az elkövetkező hónapokban. Minden a szerelemről szólt, anyagi gondjaik nem voltak. Nyugdíja és a megtakarított pénze biztonságérzetet adott.
Ahogy múlt az idő, Lívia mind kevésbé tudott feleségként viselkedni. Délig aludt, aztán sok időt elvett a sminkelés, és mindennap elvárta, hogy férje étterembe vigye ebédelni, esetleg vacsorázni.
Tibornak eszébe jutott a szorgalmas volt felesége, aki a munkája mellett tisztességesen felnevelte a gyerekeket, mosott, főzött és mindenki vasalt ruhában járt.
Amikor megszületett a gyerekük, valahogy nem érezte a magáénak. Még a parkban is szégyellt vele sétálni, mindenki azt hitte, hogy az unokája.
Tibor szomorúan jött rá, hogy mindennek megvan a maga ideje. Az övé már lejárt, Líviáé most kezdődik. Tehetetlenül vergődött új életében, de már nem tudott ezen változtatni. Gyerekei eltávolodtak tőle, volt feleségéről csak annyit tudott, hogy sokat jár templomba. Minden kapcsolata megszűnt a múltjával.
Álmában mindig a régi családjával van, sajnálja, hogy fel kell ébrednie. Mindent megtenne, hogy visszanyerje régi életét, de már elkésett. Próbálja elfogadni az újat, de ez nemigen sikerül neki. Különszobát kért magának, mert már nincs ereje a napi fiatalos hajszát elviselni. Este elvonul, hogy megpihenjen, és bánja a tettét, amit soha nem tud megbocsátani magának.
A cikk az elektronikus média többféleségének és különbözőségének fejlesztéséről szóló Alap által került társfinanszírozásra.
