Bizonyára mindenki emlékszik, milyen volt, amikor tanév végén kézhez kapta a bizonyítványát az iskolában. Akár örömmel, akár szorongással töltöttek el bennünket az osztályzatok, de mindenképpen fontos volt a szülő reakciója.
A szülő az, akinek a gyerek elsősorban meg szeretne felelni, és ő az, akitől a biztató szavakat mindenkor elvárja. Ilyenkor, függetlenül attól, hogy jól, közepesen vagy rosszul sikerült a tanév, minden gyereknek szüksége van pozitív visszajelzésre. A kitűnő bizonyítványért sem csak vállveregetés jár, és pláne nem elégedetlenség, ha mondjuk egyetlen négyes mégis becsúszott. Ha a bizonyítvány nagyon szép, és mégsem jár érte kellő dicséret, a gyerek azt érezheti, akármit tesz, soha nem elég jó a szüleinek.
Ha a bizonyítvány nem makulátlan, a szülő pozitív hozzáállása segít az évet mégis jó szájízzel zárni, nem pedig bűntudattal. Ennek a hatására a következő évi tanulmányi eredmény esetleg jobb is lehet. El kell mondania neki, hogy az emberi értékeket nem tükrözik a jegyek.
Az a kijelentés, hogy „büszke vagyok rád”, egy közepes vagy rosszabb bizonyítványt produkáló gyereknek is jólesik. A szülő igyekezzen úgy viszonyulni a gyermekéhez, hogy az le tudja vonni azt a következtetést, hogy ő igenis jó valamiben.
Ha némi lustaság is szerepet játszott a rosszabb bizonyítvány megszületésében, a szülő mondhatja azt is, hogy ő azért látja az esélyt arra, hogy jövőre szorgalmasabb lesz a kisdiák.
Ha a gyerek megbukott, nem célszerű leszidni, inkább mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy megváltozzon a tanuláshoz való hozzáállása. A rossz bizonyítvány nem jelenti azt, hogy többé nem szeretik, vagy kevésbé értékes ember.
A rosszabb bizonyítványt hozó gyereknek is jár egy szerető ölelés.
A cikk az elektronikus média többféleségének és különbözőségének fejlesztéséről szóló Alap által került társfinanszírozásra.