Dóra egy átlagos családban nevelkedett. Anyja egészségügyi dolgozó, apja rendőr. Kiegyensúlyozott életet éltek. Dóra az óvodában is víg kedélyű kislány volt, akinek a barátságáért versengtek a pajtások.
De mire iskolás lett, minden megváltozott. Feltűnően sokat lett rosszul az tanórák alatt. Kerülte társait, magába húzódva töltötte az óraközi szünetet. Mikor már a sokadik pánikroham fogta el, a tanító néni tanácsot kért az iskolai pszichológustól.
Kiderült, hogy Dóra szülei elváltak.
Anya és apa is új családot alapított, ahova gyorsan beszülettek a szerelemgyerekek.
Dórát két hétig anya lánya, két hétig apánál volt.
Mindenhol megvolt neki a külön szobája, de ő inkább vendégszobának érezte mindkettőt. Sehol sem volt otthon. A soros szülőnél ott volt az új kisbaba, akivel az időt töltötték. Dóra pedig magányosan nézte az újonnan alakult családokat.
Amikor iskolai feladatként a családjukat kellett lerajzolni, Dóra tehetetlenül tartotta a ceruzát. Anyuét vagy apuét rajzoljam? – kérdezte. Neki már nem volt igazi családja.
Ahogy hányódott ide-oda, teljesen elveszítette önbizalmát. Apjánál nagy volt a szigor. Anyánál jobb volt. Ő sokkal engedékenyebb volt. Hetedikes korában már nyugodtan cigarettázhatott, és a hétvégéket is általában buliban töltötte.
Anya nem korlátozta a kimenőit. Persze, hogy ott sokkal jobban érezte magát. Amikor apa került sora, idegenkedve fogadta a szabályokat. Végül már nem is kívánkozott apánál lenni. A szabadságot választotta, minden szülői felügyelet nélkül.
A gimnáziumból is eltanácsolták a sok hiányzása miatt. Aztán kiderült, hogy egy kábítószeres bandába keveredett. Ő csak fogyasztó volt, nem volt semmilyen közvetítő szerepe. Amikor a rendőrkapitányságon előállították, szégyenkezve nézett apja szemébe, aki most hivatali kötelezettségként volt kénytelen a lányát rácsok mögé zárni.
Néhány hét múlva szabadlábra helyezték, mivel nem tudták bizonyítani, hogy neki is köze van a drogkereskedéshez.
Ez idő alatt a feje is kitisztult, és szomorúan vette tudomásul, hogy anya nem is jött érte, és nem állt ki mellette. Ami apját illeti, azt érzékelte, hogy tulajdonképpen kitagadta őt.
Dóra elveszettnek érezte magát. Mindössze 18 éves volt. Nagykorú. Most már neki kell felelnie tetteiért a törvény előtt.
Két hétig élt hajléktalanként, amikor ráakadt Robira, aki szintén hajléktalan volt, de neki legalább volt lakókocsija, így amikor hozzá költözött, lett fedél a feje felett.
Kapcsolatuk a mai napig tart. Az élet megtanította őket arra, hogy saját lábukon kell megállniuk családi háttér hiányában.
Sikerült mindkettőjüknek munkát találnia. Dóra egy szállodában takarít, Robi pedig a kőművesek mellett dolgozik.
Még mindig lakókocsiban élnek, de már elfogadható körülmények mellett. Ők így boldogok, de gyermekkoruk mély sebei még nem hegedtek be teljesen. Megfogadták, hogy semmilyen körülmények között sem hagyják el egymást. Családalapítást is terveznek. Erős akaratuk és elhatározásuk sikerrel kecsegtet. Sok szerencsét nekik!
A cikk az elektronikus média többféleségének és különbözőségének fejlesztéséről szóló Alap által került társfinanszírozásra.
