Ha önmagad akarsz lenni egy olyan világban, ahol minden arról szól, hogy változz, akkor meg kell vívnod a harcok legnehezebbikét.
Mari gyermekkorát megkeserítette a mostohaapja. Tulajdonképpen nem is volt gyermekkora, mert folyamatosan az elvárásoknak volt kénytelen eleget tenni. Mintha felnőtt lett volna, úgy kellett részt vennie minden munkában. Az állatok etetését bízták rá. Már a bőrébe is beivódott az ólak szaga, de tette a dolgát szó nélkül, mert mostohája fenyítéseit el akarta kerülni.
Mint a rövid pórázra kötött kutya, serdülőként ő is próbálkozott belekóstolni a fiatalság adta boldogságba, de ettől is megfosztották.
„Este az ólban a helye, nem csavarogni” – mondta az apa. Anyjánál próbált menedéket lelni, de az is félve utasította el, hiszen a ház ura mégis a mostohaapa volt. Alig várta, hogy kiszabaduljon gyermekkora gyötrelmes éveiből.
Azt se bánta, hogy apja talált neki férjet, akit nem is ismert – semmilyen érzés sem kötötte hozzá. Csak arra vágyott, hogy elhagyja a családi házat, bárhova is viszik. A jóval idősebb férj jómódú volt. Ott már nem kellett annyit dolgoznia, hiszen bejárónőjük volt.
Mari elkezdett élni a lehetőséggel. Férjét ritkán látta, mert az a munkába temetkezett. Tisztelettel bánt ugyan vele, de azt elvárta, hogy Mari minden mozdulata az ő követelményeinek felejen meg. Nagyon féltékeny volt, még a városba sem engedte el egyedül, és soha nem vitte társaságba. Gyermekvállalás szóba sem jöhetett. Néhány év múlva már szinte remeteként élt.
Szégyellte magának bevallani, hogy nagy megkönnyebbülést érzett, amikor közölték vele, hogy férje szívrohamot kapott a munkahelyén, és azonnal meghalt. Sírni sem tudott, hiszen bánat sem érte, mert annyi év után sem tudott közel kerülni párjához.
Mari meglepődve vette tudomásul, hogy a végrendeletben az egész vagyont ő örökölte.
Soha nem volt a saját gazdája, így egy kissé megijedt. A házhoz még egy nagy telek is tartozott, amit bérlők műveltek és rendszeresen küldték a járadékot. Pénzben sem volt hiány. Életében nem érzett ekkora biztonságot. Nem is vágyott másra, csak arra, hogy kihasználja ezt a szabadságot és élvezze az adott gazdagságot.
Végre tisztában volt önmagával és vágyaival. Tudta, hogy egyáltalán nem fog unatkozni. Most végre bármit megtehet, amit akar. Ő döntötte el, hogy mivel töltse az idejét és mire költse a pénzét. Nem kellett beszámolnia senkinek egyetlen percéről sem, nem kellett magyarázkodnia, hogy miért nem végezte el azt, amit elvártak tőle. Ő döntött végre saját életéről.
Végre hitt önmagában, és soha nem adta fel a reményt, hogy egyszer megtudja, mitől is boldog az élet. Nem vágyott új kapcsolatra. Meg volt elégedve a saját maga társaságával. Megfogadta, hogy soha senkinek nem fogja kiszolgáltatni magát. Felismerte és megbecsülte saját értékeit. Nem akart más lenni, csak önmaga a saját világában.
A cikk az elektronikus média többféleségének és különbözőségének fejlesztéséről szóló Alap által került társfinanszírozásra.
