Húsz éve, június 27-én kísérték el Holti Mária írót, költőt a spliti HMDK egyesület tagját utolsó útjára a makarskai temetőbe. A gyászmenetben akkor is ott voltak a Split-Dalmát megyei HMDK-szervezet tagjai, akik ily módon is igyekeztek leróni tiszteletüket a magyar írónő előtt mindazért a szépért és jóért, amit megosztott az egyesülettel, különösen pedig azért a gazdag könyvtárért, amelyet ő adományozott az egyesületnek, és amely még mindig az olvasók rendelkezésére áll.
Holti Mária a magyarországi Falubattyánban született 1939-ben. Iskolái elvégzése után Budapesten öt évig kiadói, szerkesztői munkát végzett, majd 1967-ben áttelepült az akkori Jugoszláviába, s az Újvidéken megjelenő Képes Ifjúság sokat publikáló újságírója lett. Aztán elhagyta a Vajdaságot, és Dalmáciában telepedett le, Makarska, majd Brela helységben élt, utolsó éveit is itt töltötte, és így lett tagja a spliti magyar egyesületnek, ahol az irodalmi szekciót vezette és aktívan részt vett az egyesület munkájában.
Holti Mária megjelent művei: Farkasok és galambok (Újvidék 1970), Sodortatva (1976), Égi fuvarok (1981), Ezer zizzenés (1987), Mondd el búval és örömmel (2000, Pécs). Ezen utolsó kisregényének horvátországi bemutatójára éppen a spliti egyesületben került sor 2000 végén, az akkor már nagyon beteg írónő jelenlétében. Nem sokkal ezután az egyesületnek ajándékozta teljes, mintegy háromezer könyvből álló könyvtárát; az egyesület helyiségében elkülönítettek egy Holti Máriának szentelt részt.
Holti Mária hosszú és súlyos betegség után hagyott itt bennünket 2001. június 27-én. A makarskai temetőbe vezető utolsó útjára mi, a spliti egyesület tagsága is elkísértük. A sírnál a szervezet akkori elnöke, Mikelity Margit asszony vett végső búcsút Máriától – emlékezett vissza Fontányi Árpád, a szervezet alapító tagja, majd hozzátette, hogy az írónő halálának az évfordulóján ötévente ellátogatnak a sírjához, az egyesületben pedig megemlékezést tartanak. Idén a járványhelyzet miatt a sírjához nem zarándokoltak el.
Fontányi Árpád elmondta azt is, hogy az írónő után több száz közöletlen személyes hangú mű, szonett maradt hátra, amelyekről Holti Mária úgy rendelkezett, hogy csak halála után szerkeszthetők be valamelyik folyóiratba vagy jelentethetők meg könyv alakban. Mint mondta, ideje lenne ezt a kívánságát teljesíteni
