Vera szellemi fogyatékos volt, de ennek ellenére nagyon szép, ügyes, dolgos nagylány lett belőle. Szegények voltak, nem volt hozománya, csak pár ruhája, ami belefért egy szatyorba, így ment menyecskének egy gazdag parasztcsaládba.
Nem is asszony kellett a házhoz, hanem inkább munkaerő.
Az ő dolga a jószágok ellátása volt. A földek művelése az apósa feladata volt. De aztán Vera is fölpattant a traktorra, amikor szántani kellett.
Telt-múlt az idő. Verának szinte természetes volt, hogy apósa megkörnyékezte. Nem tudott nemet mondani, azt hitte, mindent teljesíteni kell, amit a család elvár tőle.
A férjével való kapcsolata mind lazább lett.
A piaci időszakban a portékát az após és Vera árusította. Az após büszkén állt a pad mellett, a fiatal menye mellett. El is kelt az árujuk a talpraesett menyecskének is köszönhetően.
Az egyik reggel Vera az ágyban maradt, erős alhasi fájásai voltak. Apósa még a piacozásról is lemondott, ő vitte orvoshoz Verát. A sürgősségi osztályról a szülészetre került, mert kiderült, hogy terhes. Bent is fogták, mert a héthónapos terhességét csak császármetszéssel tudták megmenteni. Gyönyörű kisfiút hozott a világra. De nagyobb volt a meglepetés, mint az öröm.
Igaz, hogy teltebb lett kicsit, de senki sem gondolta, hogy várandós. Férje hallgatagon csóválta a fejét, hiszen ő sem számított még utódra. Az após pedig büszkén vitte haza Verát a kórházból a kis jövevénnyel.
A csendes parasztházat betöltötte a gyereksírás, ők pedig boldogok voltak. Senki nem beszélt a hirtelen jött titokzatos terhességről. Elfogadta a család, hogy megszületett az utód, bárki is az apja.
Vera, ha ránézett a gyermekére, döbbenten tapasztalta, hogy csak az apósát látja benne. Lelkiismeret-furdalás gyötörte, de azzal hessegette el, hogy ő csak a kötelességét teljesítette. Az más kérdés, hogy nem tudott soha bármire is nemet mondani.
