A válás utáni első év maga volt a felszabadulás, és maga volt a pokol mindkettőjük számára.
Erika éjszakákon át ült ébren és gyötörte magát. Ha tíz éven át úgy érezte, István az élete párja, akkor hogyan érezheti most másnak? Jobb nélküle, vagy sem?
De aztán az őrlődéses napok elmúltak. Erika már csak a nyugodt ürességet érezte, és a hosszú téli estékkel együtt erősödött benne a bizonyosság, hogy jó döntést hozott. Ha valaha még boldogok szeretnének lenni, ez volt az egyetlen helyes lépés.
A tavasz aztán szerelmet hozott Erika életébe, élni és halni is képes lett volna érte. Tudta, hogy István is összejött a régi barátnőjével, így nem érzett lelkiismeret-furdalást.
A barátja nős volt. De képtelen volt nemet mondani a férfinak, aki megigézte és fogva tartotta.
Aztán amikor estéket ült a néma telefon mellett, már nem repesett örömében. Már nem volt szerelmes.
Elkezdődött az iskola, ő pedig belevetette magát a gyermeknevelésbe. István éppen akkor hívta, amikor itt tartott. A férfi beszélgetni akart. Erika ezt nem nagyon értette, de örült neki. Másnap már felment hozzájuk – erre az elmúlt évben nem volt példa. István egész délután játszott a gyerekekkel. Aztán hajnalig beszélgettek. Közben nevettek egymás történetein. István kicsit panaszkodott az élettársára, és habár szereti, nem boldog vele.
Úgy álltak fel, mint régi barátok szoktak egy jól sikerült beszélgetés után.
Egyre többet beszéltek egymással, telefonálgattak. Erika egyszer csak azt vette észre, hogy ismét Istvánnal oszt meg mindent, ami történik vele.
A következő találkozásukkor megpróbálták megbeszélni, vajon mi is történik velük. István elismerte, hogy Erika a mai napig óriási hatással van rá.
De nem szabad engedniük… Ami kettőjük között volt, az elmúlt. Istvánnak ott van az élettársa, Erikának meg az alkalmi kapcsolatai. Próbálja élni mindenki a maga életét.
De egyre kevésbé tudták kezelni „furcsa” érzéseiket. Időbe telt, mire be merték ismerni, hogy szerelmesek lettek egymásba. Esténként órákat beszélgettek telefonon. Próbálták kitalálni, mi legyen velük. Tudnának-e újra együtt élni? Nem jönnének-e elő ugyanazok a problémák, amik felőrölték a házasságukat?
Elvesztették, majd megint megtalálták egymást, és ez csak akkor történhet meg, ha két ember tényleg egymásnak született. Kaptak egy második esélyt.
A fiúk örömtáncot jártak, amikor apjuk a két bőrönddel megjelent.
Ők pedig aznap este órákig úgy ültek egymás mellett, ahogy valamikor régen is. Némán fogták egymás kezét, és mind a ketten arra gondoltak: soha többé nem engedik el egymást. Ehhez nem kell se pap, se papír, csak az, hogy tudják: összetartozásuk örök érvényű.
