Az életben nincsenek véletlenek. Bármit teszünk az életünk során, akár jót, akár rosszat, azt végül mindig visszakapjuk valahogy. De a megátalkodott gonoszságot kamatostul.
Amikor özvegy Margit néni egyetlen fia megnősült, természetesnek vették, hogy az új menyecskével egy fedél alatt él a család. Nem sok időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a fiatal feleség átrendezze a családi házat. Margit nénit, az anyóst, a kiskonyhába költöztették. Elég neki egy ágy, egy tűzhely, ahol megfőzheti a napi rántott levesét, hiszen neki már nem jut az ebédből, amit a fiáék esznek. Úgy bántak vele, mintha nem is létezne.
Margit néni nem is méltatlankodott, szívesen átadta a házat a gyerekeknek. Lavórban mosta a ruháit, megfőzte a kis ételét, nem vágyott ő már másra, csak néha egy kis jó szóra.
Fia is elidegenedett tőle, inkább az asszonyhoz húzott. Amikor megszületett a fiuk, a nagymama nem örülhetett unokájának sem, mert meg sem mutatták neki. Menye a legdurvább kifejezésekkel illette, amikor megkérdezte, hogy miért rekesztik ki a családból, hiszen nem ártott ő senkinek. Utolsó erejét és szeretetét is a családnak szánta volna. Csendben tűrte mostoha sorsát, de sokszor mondogatta magában: „Visszakapjátok ti azt, amit adtatok!”
A sors is úgy akarta, hogy álmában haljon meg, hogy ne szoruljon ápolásra, amit úgysem kapott volna meg. Menye a temetésére sem ment el. Fia azért megadta neki az utolsó tiszteletet, és a koporsója mellett elsírta bánatát, mert rájött, hogy édesanyja mégsem érdemelte meg a mostoha bánásmódot.
A menyecske elégedetten uralta a házat, és onnan nősítette meg a fiát, aki viszont már nem a családi házba hozta a feleségét: külföldre költöztek a honvédő háború alatt. A háborús megpróbáltatás is megviselte a szülőket, de nem volt választásuk, elszakadtak egyetlen fiuktól. Aztán egy súlyos betegség elvitte a férjet. Ottmaradt özvegyen az asszony, anélkül, hogy tudta volna élvezni az örökséget.
Még mindig megvolt a kiskonyha, ahova most ő költözött át, hiszen nagynak bizonyult a ház. Fia évente ha hazalátogatott, de csak néhány órára, neki sem hiányzott az üresen maradt ház.
Anyja ritkán látogatott el hozzájuk, és az is csak kurta ottlét volt. A menye megszabta, hogy hova ülhet le, melyik vécét használhatja. Szívszorító látogatások voltak ezek, hiszen a bánásmód csak azt bizonyította, hogy nem szívesen látott vendég.
Volt ideje magányos óráiban átgondolni az életét. Szomorúan döbbent rá, hogy most mindazt visszakapja, amit ő adott az anyósának. Nem akarta elhinni, hogy ez vele történik, de mégis kénytelen volt szembesülni azzal a bölcs megállapítással, hogy mindenki azt kapja vissza, amit adott.
