A családi élet valódi örömében csak akkor lehet részünk, amikor keblünkre ölelhetjük szerelmünk gyümölcsét. Ez adja az élet értelmét – most már van kiért fáradoznunk, van kiért küzdenünk a mindennapokban. Sok szó esik az anyaságról, de az apák szerepe is fontos a gyermeknevelésben, és mégis kevesen emlegetik.
István bátran vállalja az apai szerepét, miután évekig őrlődött, hogy vajon képes-e rá? Sokáig úgy tűnt, hogy egyáltalán nem is lehet gyerekük. Felesége rögtön gyereket akart, de István nem volt ilyen bátor. Halogatta a döntést, majd akkor, ha eljön az ideje, de valójában nem tudta, mikor is lesz az. Ugyanis az apaság élménye távolabb van a férfiaktól, mint az anyaságé a nőktől. Istvánnál a férfivá érés inkább arról szólt, hogy legyőzze saját apjának az árnyékát. Egy ilyen helyzetben nem könnyű eljutni addig a felelősségérzetig, ami egy gyerekvállaláshoz szükséges. Aztán megértette, hogy ha igazán férfinak akarja tudni magát, akkor vállalnia kell a döntést, mert a pillanat nem fog csak úgy magától eljönni. És egyszer csak azt érezte, hogy igen, akarja. Amikor kiderült, hogy gyerekük lesz és megszületett a fia, minden a helyére került. Emlékszik, ahogy újszülött fiát a kezében tartja – azt érezte, hogy azonos önmagával, és boldog. Egyszerre minden megváltozott.
Tizenhárom éve, hogy apa, és azt gondolja, sokkal többet tanult ez alatt az idő alatt a gyermekétől -saját magáról.
Este ő fekteti le. „Vigyázol rám?” – kérdi a fia. – Vigyázok – mondja István, és megsimogatja fejét. Nagyfiú már a jó éjt puszihoz, de azért kap egyet. Beleszagol a hajába, és hallja, ahogy szuszog. Ez a legszebb hang a világon. Igazi apának érzi magát. Szép, nyugodt, csendes az este. Minden jól van, minden a helyén van. Senki sem beteg, mind együtt vannak a pillanat egyszerűségében, az apaság nagyszerű érzésében.
