Éva a magány világába zuhant. Olyan hirtelen lett özvegy, hogy két év után sem fogta fel, hogy maradék életét egyedül fogja leélni.
Gyermekei külföldön dolgoztak. Ők beszélték rá, hogy vezettesse be az internetet, hogy néha tudjanak beszélgetni, esetleg látni egymást.
Ez maradt az egyedüli szórakozása a hosszú téli estéken. Általában érdeklődés nélkül lapozta az oldalakat, mígnem egy ősz hajú, szúrós tekintetű férfin nem akadt meg a szeme.
Hirtelen melegség öntötte el, hiszen olyan ismerős ez a tekintet. Ám az ismeretlennek tűnő férfi mégsem lehet az ő tizenhat éves kori diákszerelme…
Továbblapoz. De gondolatai visszarepülnek a régmúltba, amikor még olyan ártatlan, kézfogásos szerelem fűtötte a szívét.
Visszalapoz, hogy még egyszer megbizonyosodjon a férfi kilétéről. Lakhelye sem a szülővárosuk. Mégis tévedett, de a férfi szeméből áradó varázs nem hagyja nyugton. Megnyitja az oldalát. Özvegy – olvasható a személyi adatainál. A képeket böngészve sem talál ismerős arcokra. Csendben kikapcsolja a gépet. Egy hét múlva újból ráakad a múltját idéző tekintetre. Fél óráig gondolkodott, aztán bátorságot véve rákattintott a hívásra.
Ismeretlen arc, ismeretlen hang. Bemutatkozik, majd nagy csend… Már elnézést akart kérni és az ujja is ott volt a kikapcsoláson, mire az ősz hajú férfi megszólalt.
– Éva, te vagy? A kérdés mindenre megadta a feleletet. Igen! Nem tévedtem!
Mindketten elsírták magukat, majd elmondták saját életútjukat, mindazt, ami fél évszázad alatt történt.
– Találkozhatnánk? – kérdezte Péter, aki már felszabadultan emlegette a régmúltat is.
Egy szombati napra tervezték a találkozást, abban a kis cukrászdában, ahol valamikor fiatalként szürcsölték a forró teájukat. Kiderült, hogy az ifjúkori emlékek nagyon is élőek. Késő estébe nyúló beszélgetés lett a találkozóból. Nem tudták abbahagyni, hiszen annyi minden történt azóta. A múltban, a mában. Ám a jövő még nem látható.
Két hónapig találkozgattak, mire megoldották özvegységük gondját. Péter kérte Évát, hogy költözzön hozzá, hiszen ő családi házban lakik, nagyobb a hely, mint a panellakásban.
Éva gyermekeivel értekezve végül úgy döntött, hogy maradék életét nem adja a magánynak, mert a sors mégis úgy akarja, hogy régi szerelmével élje idős napjait.
