Júlia hiába volt az egyik legszebb lány azon a vidéken,
mégis sokáig pártában maradt. Már vénlánynak számított a barátnők között, akik
már mind családos anyák lettek. A nősülendő legények is fogytán voltak.
Péter már nős volt, amikor szemet vetett Júliára, akit bizony nem zavart az
sem, ha kézen fogva sétált kicsi lánykájával.
Ki is tört a botrány, amikor Péter otthagyta a családját, és új életet kezdett Julival.
Csak polgári házasságot kötöttek, minden ceremónia nélkül. Nagy volt a szerelem, úgyhogy az sem zavarta őket, hogy új életüket Juli szülői házának a nyári konyhájában kezdték. A szülők mindkét oldalról megbocsáthatatlan tettnek tartották egybekelésüket.
Péter jól keresett, így nemsokára elkészült az új házuk, a gyerekek már oda születtek.
Péter az évek múlásával elfelejtette elsőszülött gyermekét, és már csak az új családja létezett számára. Nem kereste soha, és nem is látta felnőni lányát. Fiaival törődött, akiket sikeresen ki is taníttatott, és a munkahelyükre sem lehetett panasz.
Elégedettek voltak az életükkel mindaddig, amíg Péter munkahelyi baleset áldozata nem lett. Darukezelő volt, egy rossz fordulásnál felborult a géppel. Kómába esett, és két hétre rá meg is halt.
A család még ki sem heverte a veszteséget, és már következett a hagyatéki tárgyalás.
Nem volt gond az osztozkodással, hiszen a gyerekek élvezeti joggal mindent anyjukra hagytak volna, ha meg nem jelenik egy ismeretlen nő, aki azt állította, hogy ő is törvényes örökös, hiszen ő Péter első házasságából született.
A már elfelejtett múlt megbosszulta magát. Péter nem végrendelkezett, ami tulajdonképpen érthető is. Az örökhagyó leszármazottját pedig megilleti a kötelező egyharmad rész.
Júliának szembesülnie kellett az igazsággal, amit eddig elhallgatott a fiai elől. A fájdalmas gyászban senki nem neheztelt senkire, különösképpen nem szerencsétlenül járt apjukra.
Elfogadták a helyzetet, és ki is fizették volna a járandóságát a már nem is idegennek tűnő lánynak, hiszen lett egy féltestvérük. Eladták a hétvégi házat, ahova apjuk olyan szívesen járt, ami most már nem rendelkezett azzal az eszmei értékkel, amivel korábban.
Péter lánya nem sokat kapott apja szeretetéből. Most mint törvényes örökös sem lett volna boldogabb, sem gazdagabb, ezért le is mondott az örökségről. Az elfojtott érzelmek felszínre kerülésével nem akart fájdalmat okozni az apja családjának – az ő lelki sérülései mélyebbek voltak.
Ha már életében nem lehetett az apja, a halála után sem kért belőle.
