Annyi váratlan, megdöbbentő dolog történt mostanában körülöttem, hogy a legbölcsebb elhatározásra jutottam: csak a mának élek! Sosem tudhatja az ember, mit hoz a holnap, ezért becsüljünk meg minden percet, ami adatott. Sokszor ahelyett, hogy a múltból tanulnánk, a jövőt pedig fényesnek látnánk, az előbbiből nyert tapasztalatok szorongással és félelemmel töltenek el, az utóbbi bizonytalansága pedig halálra rémít. Miközben a múlton rágódunk, vagy a jövőn tépelődünk, elszalasztjuk a jelent.
A múlt befejeződött, engedjük el! Mi a jövő? Puszta üresség. Élni csak a most-ban szabad, és nem a majd-ban.
Próbáljuk megállítani a pillanatot, élvezzük, és kíséreljük meg minél tovább benne maradni!
A jelent értéknek tartani a saját erőnk felismerése. Ha úgy érezzük, most, ebben a másodpercben nincs baj, ez hihetetlen energiával tud feltölteni. Az állandó aggódás nem a holnapunkat fosztja meg a gondoktól, hanem a mát az erejétől. Éljünk tehát a mának! Színezzük ki minden pillanatát olyannyira, hogy ne legyen időnk a múltba révedni, vagy éppen a jövő miatt aggódni!
A múlt nem jön vissza, a jövő még nincs itt. Szóval éljünk minden nap úgy, mintha az lenne az utolsó!
