Burján István a honvédő háború elől menekült családjával Pécsre, ahol ma a Janus Pannonius Múzeum Néprajzi Osztályának vezetője. Hétköznapjait a munka tölti ki, de a hétvégéken szívesen látogat haza szülőfalujába, Vörösmartra.
Egy hete Pécsre kirándultunk a csúzai Jókai Mór Kultúregyesület szervezésében. A fő úti cél a színház volt, de előtte még megnéztük a Pécsi Janus Pannonius Múzeum Néprajzi Osztályát.
Burján István főmuzeológus pogácsával és borral fogadott bennünket, mielőtt körbevezetett volna a történelmi témájú tárlaton. A Magyarországról szovjetunióbeli kényszermunkára, az ún. malenkij robotra hurcolt nők kegyetlen sorsát bemutató kiállítást néztük meg. A téma súlyos volt, mégis könnyen megtalálta a hangot a csúzaiakból és vörösmartiakból álló csoportunkkal, hiszen otthoni barátokhoz, régi ismerősökhöz beszélt.
Burján István vörösmarti származású. Ma is drávaszöginek tartja magát, hétvégenként szívesen látogat haza, hétköznapjait pedig a múzeumi munka tölti ki.
Pályaválasztásában nagy szerepe volt Vörösmartnak
Néprajzos pályaválasztásában nagy szerepe volt szülőfalujának. Vörösmarton nőtt fel, szereti a vidéki tájat, az egyszerű embereket, a falusi kultúrát, munkát, a földet, a szőlőt – ő maga is sokat dolgozott szőlőben gyerekként. A szőlőművelés és a bor iránti érdeklődés egész életét végigkíséri, doktori munkája is ehhez a témához kapcsolódott. Mint mondta, a hegyaljai embernek régen a bor volt az „aranya”, mint ahogy az alfalusiak számára a hal volt a kincs.
Nagy hatással volt rá Baranyai Schneider Júlia munkássága is. A Vízbe vesző nyomokon című, a vidék magyar múltjával, neves embereivel, művelődéstörténetével foglalkozó könyv még gyerekként került a kezébe, és jóleső érzéssel töltötte el, hogy a volt mezőváros, Vörösmart az egyik „főszereplője” a műnek.
Vörösmarton járt általánosba, majd a pélmonostori kétnyelvű gimnáziumban folytatta tanulmányait. Ezt követően a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem néprajz-régészet szakán tanult és szerzett diplomát. Az egyetemen drávaszögi kötődésű tanárokkal is találkozott, akik nagy hatással voltak rá.
Amikor szétesett a titói Jugoszlávia, feleségével egy vajdasági településen éltek és dolgoztak. Családjával Pécsett lelt menedéket. A református parókia fogadta be őket a Szabadság utcában. Felesége gimnáziumban kezdett dolgozni, ő a múzeumban kapott munkát. Harmincöt évesen nem volt könnyű újrakezdeni, de sikerrel vette az akadályokat. Mára osztályvezető főmuzeológus lett.
Tevékenysége során rengeteg embernek, felnőtteknek, diákoknak, gyerekeknek tartott előadást. Jó érzéssel tölti el, hogy átadhatja ismereteit hallgatóközönségének. Kérdésemre, hogy van-e valaki a családjában, aki folytatja a néprajzi vonalat, elmondta, lánya turisztikai szakmenedzser lett, aki inkább az utazási szenvedélyét örökölte tőle.
– Azt a lelkére kötöttem, hogy ha elutazik valahova, mindig megnézzen valamilyen múzeumot – mondta Burján István.
Nagy utazó hírében áll, bejárta Európát, szívéhez a keleti és déli országok állnak a legközelebb.
A múzeumban most zajlik az Adventi gyertyagyújtás elnevezésű programsorozat
Az idei programokkal kapcsolatban István elmondta, jelenleg is megtekinthető az Idegen ég alatt – Oroszföldön meggyötörve című kiállítás, amely 2017. március 31-éig lesz nyitva. A néprajzi osztályon a téli időszak legjelentősebb ünnepére, a karácsonyra is programsorozattal készültek. Az Adventi gyertyagyújtás november 13-ától december 18-áig tart, minden héten egy-egy újabb gyertyát gyújtanak meg az advent tiszteletére.
– Pécs és Baranya soknemzetiségű régió, így minden héten más egyház képviselője gyújtja meg a gyertyát – mondta a néprajzi osztály vezetője.
A gyertyagyújtást minden alkalommal zenei program színesíti, és a résztvevőknek lehetőségük nyílik arra is, hogy egy-egy csokival, édességgel hozzájáruljanak a rászoruló gyerekek karácsonyi öröméhez.
A pécsi néprajzi múzeumnak jó a kapcsolata az eszéki Szlavón Múzeummal, több közös kiállítást és konferenciát rendeztek már, ezenkívül a samobori és zágrábi múzeumokkal is együttműködnek.
Gyakran utazik haza
István feleségének a (laskói) szülei még élnek, az övéi már nem. Gyakran kimegy a temetőbe, és szívesen járja végig a szurdokokat is, amikor Vörösmarton tartózkodik.
Sok régi barátját sem találja már itthon, hiszen a háború elől rajta kívül számos ismerőse is külföldön lelt menedéket, a legtöbben Németországba mentek.
– Mi még Pécsről egy óra alatt hazaérhetünk, és haza is jövök minden hétvégén. Ahogy korosodik az ember, egyre többet gondol vissza a gyerekkorára – mondta István. Azt vallja, hogy az ember egész életét meghatározza a hely, ahol felnőtt, így ő is, bár hosszú ideje él a (magyarországi) baranyai megyeszékhelyen, mindig vörösmarti marad. (ti)
