A kórógyi Dezső János már több mint 40 éve foglalkozik mezőgazdasággal. Még ma is dolgozik, de a családi gazdaságot már fiai vezetik. Kezdetben szarvasmarhát is tartottak, ma már csak növénytermesztéssel foglalkoznak, amely valamivel működőképesebb ága a mezőgazdaságnak Horvátországban. Azt mondja, hogy a tavalyi év nem volt túl szerencsés a gazdaságban, de ahogy az elmúlt évtizedek alatt, most is a derűlátása vitte előre.
Kórógyon Dezsőék teheneket tartottak egészen a honvédő háború kitöréséig (1991), s bár a tapasztalataik nem voltak túl jók, a menekültségből való hazatérés után ismét vásároltak üszőket. Az állattartás terén a háború után sem lett jobb a helyzet, így végleg felhagytak a tehenészettel.
Ezzel nem voltak egyedül, a helyi „statisztika” is azt mutatja, hogy a gazdáknak már nem opció az állattartás – Kórógyon a háború utáni újrakezdést követően még száz körül volt a tehenek száma, ma pedig már egy kezünkön is megszámolhatjuk a jószágokat.
Az állattartással tehát Dezsőék is felhagytak, a földművelés viszont maradt.
A ’90-es évek előtt legfeljebb 10 hektáron tudtak földet művelni, ennyi volt a megengedett maximum. Utána viszont már ennyiből nem lehetett megélni. Ma hetven hektárt művelnek, ebből ötven a saját, húszat bérelnek. Hárman dolgoznak a családi gazdaságban, két fiával, Csongorral és Igorral. János inkább már csak besegít a munkába.
Hagyományos gabonaféléket termesztenek, búzát, kukoricát, szóját, egy időben pedig napraforgót is.
Ami a gépparkot illeti, van több traktoruk, egy búzakombájn és a kukoricacső-törő is saját tulajdonukat képezi. Felszerelés van tehát, de egy felújítás már igencsak rájuk férne.
János elmondta, ennyi géppel művelhetnének nagyobb területet is, de terjeszkedésre nincs lehetőségük. Hozzátette, Baranyában vannak nagyobb területek, de itt csak kisebb darabokat tudnak bérelni a meglévő mellé. A hetven hektárból viszont nem könnyű megélnie két családnak, ahhoz legalább 100-200 hektáros területre lenne szükségük.
Az állam által megszabott nem túl jó feltételeket leginkább a kis gazdaságok sínylik meg. Egyrészt rendkívül alacsonyak a felvásárlási árak, a gazdák nem is tudják előre, hogy mire számítsanak. Aratás előtt határozzák meg az árakat, amikor már tudni lehet a termés minőségét, mennyiségét. Ha jó a termés, a gabona ára leesik, rossz termés esetén felemelik, de csak annyira, hogy a földműves eléldegéljen a jövedelemből. A támogatási rendszer sem működik úgy, ahogy kellene.
– Amikor a békés reintegrációnak köszönhetően 1998-ban hazajöttünk, az első évben még nem kaptunk állami támogatást, de a búza mázsája 120 kúna volt. A következő évben már kaptunk állami támogatást, a felvásárlói ár viszont 95-100 kúnára csökkent– mondta János.
Drágák a vegyszerek és a vetőmag is, a gazdálkodás nagy befektetést igényel, a gazda könnyen tönkremehet, főleg akkor, ha kis területet művel.
Az időjárás is tovább növeli a bizonytalanságot. Mint ahogy azt János is mondta, „munkahelyük” a szabad ég alatt van, így állandóan ki vannak téve az időjárás viszontagságainak.
– Ismét száraz évet jósolnak, de ehhez már hozzászoktunk. A szárazság talán még jobb is, mint amikor túl sok eső esik, mint harmadéve. A tavalyi esztendő nagyon gyenge volt. A kukoricának és a szójának nem tett jót a szárazság, a búzának viszont megfelelő volt az állapota. Az idei búza is jónak mutatkozik, de majd kiderül, hogy mit hoz az év többi része. Az időjárással egyébként felesleges foglalkozni, változtatni úgysem tudunk rajta – mondta János.
1974-ben kezdte a gazdálkodást. Mint mondta, gondok mindig voltak és vannak is a mezőgazdaságban, de a reményt sohasem vesztette el, mindig bízik a szebb jövőben.
{fcomments}
