Olyan gyorsan peregnek az események, hogy a jegyzetíró gondolatai a megjelenés napjáig akár időszerűtlenné is válhatnak. A lakosság ingerküszöbét ugyan a migránsválság „masszírozza”, de ezzel kapcsolatban igencsak tanulságosak egyes horvát kommentek, ilyenek más horvát-magyar konfliktus kapcsán is megjelennek.
A magyarokat elítélő kommentek túlnyomó része megegyezik a politika és a sajtó jó része által diktált történelmi toposzokkal, és a zsigeri, tényeket nem felvonultató mocskolódó hozzászólásokkal. Itt főleg Jelačić bánt emlegetik, aki legyőzte (!) a magyarokat, és újra rá lenne szükség ellenük. (A történelmi tények ezzel szemben épp ellentétesek, hacsak a pákozdi vagy más csatákra gondolunk. Arról nem is beszélve, hogy a horvátok a végén azt kapták jutalmul, amit a magyarok büntetésül: az abszolutizmust.) A másik visszatérő fogalomzavar, hogy a magyarok jó részének még mindig lehetnek területi követelései Horvátországgal szemben. (Még az ultranyilas – magyar pártoknál sem olvasható ilyen.) Az egyik kommentelővel vitatkozva próbáltam megérteni a „magyar kérdéssel” kapcsolatos álláspontját. Szerinte a horvátok műveltebbek és kulturáltabbak, mire azt írtam neki, hogy ha ezt nekem meggyőzően elmagyarázza, ígérem, hogy a Facebook-oldalamon megosztom. Szerinte azért igaz mindkettő a horvátokra, mert amikor Magyarországon járt, senki nem beszélt idegen nyelvet. Megjegyeztem, hogy itt – Eszéken, Pélmonostoron, a falvakban – sem járnak kétlábú szótárak, az biztos. A magyar politikával szembeni legnagyobb szankció az kell(ene) legyen sokak szerint, hogy ne engedjék a magyar turistákat az Adriához, akik persze úgyis csak konzerveket esznek a véleményük szerint (ilyent persze csak nagyon korlátolt ember mondhat, hiszen a magyarországi turistákból a horvát költségvetésnek tetemes haszna származik). Azért persze van szép számban olyan is, amelyet a Képes nyomdafestéke sem tűrne.
A pozitív, józanabb kommentek szerint a horvátok itt maradnak a menekültekkel, és egyfajta hotspot lesz az ország, ha Szlovénia és Magyarország lezárja a határait, és hogy az orbáni politikát kell(ene) követnie Horvátországnak is. Az irónia sem hiányzik, hiszen egyesek szerint a horvát rendőrök is
(e)migrálni akartak, de nekik ez nem sikerült. Sokan felteszik azt a kérdést is, hogy milyen ország az, ahol ellenőrizetlenül özönlik be a tömeg, hiszen egy állam ismérve pont az, hogy vannak határai. Nagyon sok horvát (és magyar is) ezekért a határokért harcolt.
Folyik tehát a „harc” a világhálón is, és ennek (sajnos) olyan „melléktermékei” is vannak, amelyekért a horvát társadalom egy részében meglevő, a múltbéli – vélt vagy valós – sérelmekből táplálkozó magyarellenesség (magyarfóbia) okolható.
A mostani politikai adok-kapok még bizonyosan eltart egy ideig. A kérdés az, hogy utána hogyan lehet majd mindezt elfelejteni és játszani a tudathasadásos közvéleményt a helyzet normalizálásakor. Ez bizony igencsak megmosolyogtató lesz.
{fcomments}
