Egyre nagyobb gondot okoz az egekbe szökő üzemanyagár – rövid időn belül elérheti a 11 kúnát is -, ezért egyáltalán nem mindegy, hogy gazdaságosan vagy „pazarlóan” használjuk-e gépkocsinkat. Összegyűjtöttünk néhány olyan praktikus tanácsot, amelyek betartásával akár 20-30 százalékkal is csökkenthetjük az üzemanyag-fogyasztást.
Kis odafigyeléssel jelentősen csökkenthetjük az üzemenyagfogyasztást.
Egyenletes tempó
Először is nagyon fontos, hogy kerüljük a felesleges elindulásokat és megállásokat, és minél egyenletesebb tempóban próbáljunk meg haladni. Például a piros lámpa előtti araszolás a többszörösére növeli a fogyasztást, hiszen itt egy alkalom helyett többször is elindul az autó, mielőtt mozgásba lendülne. A hirtelen és erős fékezés, majd az agresszív gyorsítás a gazdaságos autózás legnagyobb ellensége, az üresben gurulást viszont kerüljük, mert nem befolyásolja jelentősen a fogyasztást. Tartsuk be a követési távolságot is, hogy legyen időnk alkalmazkodni a forgalmi helyzet változásaihoz. Az autópályán sem éri meg száguldozni. Ha 100 kilométeres távolságot 140 km/óra helyett 120 kilométeres sebességgel teszünk meg, csupán nyolc perccel érünk később célba, viszont nagyjából 40-50 kúnát megspórolhatunk.
Fontos a fordulatszám
Felmérések szerint az átlagsofőr benzines autónál 3000-es, dízelnél pedig 2500-as fordulatszámon vált sebességet. Ha mindkét esetben kicsit hamarabb váltunk (benzinesnél 2500-nál, dízelnél 2000-nél), sokat spórolhatunk. És használjunk magasabb sebességi fokozatot! Minél magasabb sebességgel autózunk, a motor fordulatszáma annál alacsonyabb, ami hatékonyabbá teszi az üzemanyag-felhasználást. A szakemberek a taxisok vezetési stílusát is ajánlják, vagyis feledkezzünk meg a 4. fokozatról, és harmadikból váltsunk rögtön ötödikbe.
Alapjárat
A motor alapjáraton való hosszabb járatása is kerülendő, a bemelegítéshez elég néhány másodpercnyi idő, inkább már menet közben, a terhelést fokozatosan növelve végezzük ezt el. Ha látjuk, hogy a megállás 25 másodpercnél hosszabbnak ígérkezik (például vasúti átjáróban), akkor érdemes leállítani a motort, hiszen az újraindítással ekkor már kevesebb üzemanyag fogy, mint a járatással.
Műszaki állapot
A takarékos üzemeltetéshez az is fontos, hogy a gépjármű kifogástalan műszaki állapotban legyen. Fontos pl. a keréknyomás, mert az előírtnál alacsonyabb nyomású gumik jelentős túlfogyasztást okoznak. Aztán a kopott gyújtógyertyák szintén jelentős túlfogyasztást tudnak okozni, csakúgy, mint az erősen szennyezett légszűrő. A légellenállást növelő tartozékok is, mint pl. a tetőcsomagtartó vagy a kerékpártartó, csak addig legyenek az autón, amíg szükségünk van rájuk, mert ezek is túlfogyasztást okoznak. De ugyanez igaz a fölösleges teherre is, ugyanis minden 45 kg-nyi többletsúly akár 1-2%-kal is növelheti az üzemanyag-fogyasztást.
Kerüljük a kis mennyiségben történő tankolást, mert minden alkalommal, amikor levesszük a tanksapkát, üzemanyag párolog el. Ezért kerüljük a tank gyakori kinyitását, és mindig ellenőrizzük, hogy megfelelően tettük e vissza a tanksapkát.