Vásároljunk tudatosan a neten is

ebay

Az internetes vásárlás olcsó, kényelmes, és számos más előnye is van, azonban néhány dologra nem árt odafigyelni, mielőtt valaki költekezésbe kezdene a világhálón. A témával kapcsolatban olyan személyek osztották meg velünk tapasztalataikat, akik gyakran élnek az elektronikus vásárlás lehetőségével.

Az interneten szinte minden olyan értékesítési forma megtalálható, amely a világhálón kívül is létezik: élelmiszerüzletek, éttermek, utazási irodák, jegypénztárak, piacok, számítástechnikai boltok, plázák és még sorolhatnánk. Az interneten jelen vannak az egyéni árusok és kiskereskedők csakúgy, mint a legnagyobb nemzetközi bolthálózatok, hipermarketek. A tartós fogyasztási cikkek mellett az interneten keresztül ma már azonnali igényeinket is kielégíthetjük: rendelhetünk bármit a pizzától a mozijegyen és virágcsokron át a repülőjegyig.
Ma már az az üzlet, amelyik nincs jelen az interneten, nem csupán nem felel meg a kor elvárásainak, de komoly vásárlói rétegtől, és így bevételi forrástól is elesik. Hiszen sokan vannak, akik a sorban állás, tülekedés, cipekedés helyett inkább az otthon kényelméből lebonyolított vásárlás lehetőségét választják.
 

Kényelmes, gyors, egyszerű, és független a helytől és az időtől
Az internetes rendelés a vásárlás egyik legkényelmesebb formája. Nem kell utaznunk, cipekednünk, ki sem kell mozdulnunk otthonról, mert a terméket házhoz szállítják.
Az interneten a piac teljes kínálata tárul elénk, sokkal szélesebb választékból válogathatunk, mint a boltokban, ráadásul az esetek többségében ugyanazon termék a neten sokkal olcsóbban megvásárolható, hiszen az internetes kereskedők költségei is alacsonyabbak. Nem kell költeniük üzlethelyiségre, kiszolgáló személyzetre, és sok esetben raktárhelyiségre sem.
Az elektronikus vásárlás során az árak is egyszerűen összehasonlíthatók, így a vásárló biztos lehet abban, hogy a kiválasztott termékhez a neki legmegfelelőbb áron jut hozzá.
A kézzelfoghatóság hiánya miatt az internet elsősorban az olyan termékek vásárlásának a kedvező terepe, amelyekhez nem feltétlenül szükséges, hogy azokat személyesen, a gyakorlatban is kipróbáljuk, avagy kipróbálásuk elektronikus úton is megoldható: ilyen például a könyv, a zene, az elektronikai és számítástechnikai berendezések stb.

lakatosA laskói Lakatos Dániel is főként számítástechnikai termékeket, illetve autós kellékeket rendel az interneten keresztül.
– Az egyik legnagyobb elektronikus kereskedelmi oldalon, az eBay-en szoktam rendelni. Gyakran a világ másik feléről küldik a terméket, mégis jelentősen olcsóbb, mintha egy hazai boltban vásárolnám meg, és a házhoz szállítás is többnyire ingyenes. Értékesebb számítástechnikai cikkeket viszont csakis országhatáron belül rendelek, hogy hiba esetén ne kelljen külföldre küldenem a garanciális javításért – mondta Dániel.
Horvátországban él, viszont Magyarországon dolgozik, így mindkét ország elektronikus kereskedelmére rálátása van. Véleménye szerint Magyarországon jobban kiépült a netes árukeresés, mint idehaza, és általában az árak is kedvezőbbek. 
Panasza nem volt az internetes vásárlásra, mint ahogy a legtöbb ismerősömnek sem, akikkel eddig beszéltem. Persze hallhatunk és olvashatunk olyan esetekről, hogy az árusító visszaél a távolsági kereskedelem adta csalási „lehetőségekkel”. Volt rá példa, hogy valaki nem azt kapta, amit rendelt, de olyan esetről is hallottunk már, hogy a vásárolt telefonkészülék lopott volt, és miután a gyanútlan vevő bekapcsolta a készülékét, rendőrök kopogtattak az ajtaján.

gyore_sandorAz ilyen esetek elkerülése végett a vásárlónak érdemes tartania magát bizonyos elvekhez. A csúzai Györe Sándor is gyakran rendel az eBay kereskedelmi portálon keresztül. A két alapvető szabály, amit észben tart a böngészés során, hogy a kiszemelt tárgy ne legyen túl drága, se törékeny, hiszen hosszú utat kell megtennie idáig, így megeshet, hogy több darabban érkezik meg, mint ahogy elküldték. Ehhez tartja magát, és eddig még nem is volt panasza.
– Volt már rá példa, hogy késett, amit megrendeltem, de eddig még mindig megkaptam, és mindig azt kaptam, amit rendeltem – mondta Sándor.
Megjegyezte, az eBay-en érdemes odafigyelni az árusítók értékelésére. Ugyanis a vásárló pontozhatja az üzlet sikerét, és megjegyzéseket is írhat, ami egyfajta garancia a többi vevő számára. Ezenkívül a hálózat is felelősséget vállal az eladott termékért.
Ő is elsősorban a kedvező árak miatt vásárol a neten. Felhívta a figyelmet az internetes kereskedelmi hálózat aukciós lehetőségére is, ahol a vevők licitálhatnak, és egy kis szerencsével aprópénzért juthatnak hozzá egy-egy termékhez.
Horvátországban az elektronikus vásárlás még gyerekcipőben jár, a lakosság mindössze 19%-a él ezzel a lehetőséggel. A többség a hagyományos bevásárlást választja, de a legtöbben, mielőtt útnak indulnának, a neten néznek utána az áraknak. Habár hazánkban egyelőre nagy a bizalmatlanság az internetes vásárlással szemben, még mindig Szerbia és Bulgária előtt járunk. 

 

{fcomments}