Újra Bösztörpusztán gyülekeztek a magyarok

282
08-bsztrpuszta-1

Bösztörpuszta – Augusztus 11-14. között immár harmadszor rendezte meg a Magyarok Szövetsége Kunszentmiklós–Bösztörpusztán a Magyarok Országos Gyűlését. Az elmúlt években ez a rendezvény Magyarország egyik legnagyobb ingyenes szabadtéri rendezvényévé nőtte ki magát. A Kárpát-medence minden részéből csaknem 200 ezren látogattak el Bösztörpusztára, az utóbbi két évben drávaszögi résztvevői is vannak a rendezvénynek.

A rendezvény szervezői szerint a Gyűlés egyik legfontosabb feladata, hogy az összmagyarság testi, lelki, szellemi értékei és az azokat közvetítő emberek találkozhassanak egymással.

Az előző évekhez hasonlóan a rendezvény leglátványosabb műsorszáma egy történelmi élőkép, amelyet több száz gyalogos és lovas hagyományőrző alkot. Én tavaly is részt vettem a nagyszabású rendezvényen, de akkor az élőkép végére értünk csak oda, úgyhogy lábujjhegyen állva csak a hátsó sorból tudtam nézni, ezért idén igyekeztünk még időben jó helyet keresni. Csakhogy több tízezer ember is hasonlóan gondolkodott, ezért csak jó állóhelyet sikerült szerezni.

Először a történelmi díszszázadok menete vonult be fegyelmezett rendben, majd a lovasok. Közben bemutatták a vérszerződés ceremóniáját. A történelmi zászlók felvonultatása után került sor a rendkívül látványos ostormenetre: száznál is több ostoros vonult körbe-körbe, karikását csattogtatva. Hasonlóan látványos volt az is, amikor az íjászok alakzatba állva vezényszóra lőtték ki nyilaikat. A déli harangszóval pedig a mindenkori magyar önfeláldozásnak és bátorságnak, a hazáért elesett harcosoknak állítottak emléket.

A hosszú hétvége során hét sátorban száznál is több előadást lehetett meghallgatni, kiállítások, múzeumok, magyar találmányok, mesesátor, gyermekfoglalkoztató, versenyek, koncertek, táncegyüttesek bemutatói tették igazi családi kikapcsolódássá a bösztörpusztai rendezvényt. Kapcsolódó rendezvény a magyarok vására, amelynek sajátossága, hogy kizárólag magyar termékeket árusítanak az itt kirakodó árusok.

A több száz árus standjai közt  órák hosszáig lehetett volna bolyongani, de közben ismerősökkel is találkoztunk, így a jövő évre marad a pusztamúzeum és a hintókiállítás megtekintése.

bsztrpuszta-2