Újítások és felújítások az eszéki magyar iskolaközpontban – interjú Andócsi János igazgatóval

263
HMOMK

Június 21-én az utolsó kicsengetéssel véget ért az idei tanév a magyar tannyelvű iskolákban is. Az Eszéken működő Horvátországi Magyar Oktatási és Művelődési Központban (HMOMK) több újdonsággal is készülnek a következő iskolai évre.

– Az egyik újítás az iskolaközpont életében az egész napos oktatás lesz, mit jelent ez a gyakorlatban?

– Azon kevés iskolák közé tartozunk, amelynek a vezetői jelentkeztek az ún. egész napos iskolai kísérleti programra. Az ország 800 általános iskolája közül körülbelül 60-at vettek be ebbe a projektbe. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy 8 órától 14:40-ig az úgynevezett A1-es és A2-es tantárgyakat tanulják, 15 óra után pedig a B1 és B2-es kategóriába tartozókat. Egy új választható tantárgy is rákerül a „palettánkra”, A világ és én elnevezésű, ezzel kapcsolatban a napokban képzést tartanak. Több lesz a technikaóra, a horvát- és a magyaróra, eggyel több matematikaóra, illetve bizonyos természettudományi tantárgyakat kettéválasztanak. Reményeim szerint egy olyan tudás birtokába fogunk kerülni, amelyet majd később továbbadhatunk azoknak az iskoláknak, amelyek most nem léptek be a kísérleti programba.

Andócsi János

– Ön egyrészt iskolaigazgatóként, másrészt tanárként, harmadrészt édesapaként is értékelheti majd az új tantervet. Miben látja az előnyét?

– Hallunk olyan „érveket”, hogy elvesszük a családtól a gyermeket, de mivel ma a szülők többsége dolgozik, addig is jó helyen van a diák. Az iskolában van, vigyázunk rájuk, oktatjuk, neveljük őket. A kisebb falusi iskolába járó gyermekek már féltizenkettőkor otthon vannak, és a többségük ilyenkor a mobiltelefonok, illetve a digitális világba menekül, hiszen nincs szülői felügyelet, mert a felnőttek dolgoznak. Mi viszont oktatunk és nevelünk, szüneteket iktatunk be, és én biztos vagyok abban, hogy a szülők elhiszik nekünk azt, hogy jó helyen van a csemetéjük. A szülői értekezleteken is tájékoztattuk a szülőket, és egyetlenegy kritikus hang sem volt az egész napos oktatással kapcsolatban.

– Folyamatosak a felújítások is, állandóan szépül, épül az iskola, jelenleg milyen munkálatok zajlanak?

– A napokban zajlott le a közbeszerzési eljárás, a nyertes kivitelezővel aláírtuk a szerződést, így felújítjuk az iskolaközpont teljes padlózatát, a parkettaburkolatokat. Ez az öltözőket is érinteni fogja, és egy új játszóteret is ki fogunk alakítani a gyermekek számára. A rendezvénytermünket úgy szigeteljük, hogy ne zavarja az oktatást. Vannak vízióink, és annak, ami 1999-ben épült, egy úgynevezett ráncfelvarráson kell keresztülmennie.

– Mely középiskolai szakirányok közül választhatnak a nyolcadik osztályt most befejező tanulók?

– Az előzetes jelentkezések alapján négy szakirány fog indulni: gimnázium, szállodaipari-turisztikai, közgazdasági és szakács szakmunkásképzés. Idén többen jelentkeztek a szállodaiparira, mint korábban. Büszkeséggel tölt el bennünket, hogy a diákjaink jó része Dalmáciában, Isztriában tölti a nyári gyakorlatát.

– Visszakövethető a központban végzett diákok „utóélete”, az, hogy mennyire találták fel magukat?

– Nagyon büszke vagyok azokra a diákjainkra, akik boldogultak az életben, ez is azt bizonyítja, hogy iskolaközpontunk betölti azt a szerepet, amire annak idején az „alapító atyák” létrehozták. Oktatási rendszerünknek köszönhetően akár Horvátországban, akár magyarországi egyetemeken is megállják a helyüket. Örülök annak is, amikor azt hallom, hogy volt diákunk Horvátországban folytatja felsőfokú tanulmányaikat, így nagyobb esélye van annak, hogy itthon marad majd, a szülőföldjén. Azok a diákok, akik nálunk végeztek, büszkén emlegetik, hogy az eszéki magyar iskolaközpontba jártak, és az sem elhanyagolható tényező, hogy több volt diákunknak már a gyerekei is hozzánk járnak óvodába, általános iskolába.